Mohammed er-Rubais is köztük van
Jemeni vérdíj kéttucatnyi al-Kaida tag fejére
A körözési listát néhány nappal azután tették közzé az arab-félszigeti országban, hogy az Egyesült Államok pénteken az al-Kaida terrorcselekményeitől tartva világszerte utazási figyelmeztetést adott ki.
2013.08.06 08:53MTI
Vérdíjat tűzött ki a jemeni kormány hétfőn 25 körözött al-Kaida-tag fejére, akik közlése szerint terrortámadásokat készülnek végrehajtani a fővárosban, Szanaában és az ország más városaiban.
A belügyminisztérium közleménye szerint a megnevezettek külföldi képviseleteket, szervezeteket és jemeni létesítményeket vettek célba.
A körözési listát néhány nappal azután tették közzé az arab-félszigeti országban, hogy az Egyesült Államok pénteken az al-Kaida terrorcselekményeitől tartva világszerte utazási figyelmeztetést adott ki, és elrendelte több mint húsz közel-keleti és észak-afrikai diplomáciai képviseletének átmeneti bezárását.
Az általa keresett szélsőségesek között Jemen megnevezi a terrorhálózat arab-félszigeti szárnyának (AQAP) néhány állítólagos vezetőjét, így például a szaúdi születésű Mohammed er-Rubaist.
A belügyi közlemény 23 ezer dollár (mintegy 5,2 millió forint) jutalmat ajánl fel mindenkinek, aki a körözött személyek valamelyikének elfogásához vezető információkkal szolgál a hatóságoknak.
Az amerikai kormány, amely az al-Kaida jemeni ágát tartja a terrorszervezet legveszélyesebb részének, a The New York Times című napilap hétfői értesülése szerint "elfogott" egy beszélgetést, amelyben Ajman az-Zavahri, az al-Kaida főnöke egy támadás végrehajtására utasítja Nasszer al-Vahisit, az AQAP vezetőjét, és biztonsági okokból ezért záratta be átmenetileg számos diplomáciai képviseletét.
A jemeni biztonsági erők vasárnap óta rendkívüli készültségben vannak Szanaában a nyugati nagykövetségek előtt, amelyek közül több ki sem nyitott.
Kapcsolódó írások:
- A britek is zárva tartják a jemeni nagykövetséget
- Jemen: szigorú készültség a nyugati nagykövetségeknél
- Vélhetően amerikai drón végzett az Al-Kaida-tagokkal
- Fegyveresek elrabolták az iráni nagykövetség alkalmazottját
- Az Al-Kaida egyik vezetője halott
- Újabb dróntámadás Jemenben: al-Kaida-harcosok az áldozatok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


