Jemen
Az Al-Kaida egyik vezetője halott
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az internetre feltett videoüzenetében szerdán megerősítette, hogy meghalt második számú vezetője, a szaúd-arábiai Szaíd as-Sehri.
2013.07.17 08:38MTIA terrorszervezet erős emberének tekintett Sehri haláláról a jemeni hatóságok már korábban beszámoltak. A jemeni nemzetbiztonsági főtanács idén januárban közleményében jelentette, hogy Szaíd Ali as-Sehri, az AQAP "társalapítója" tavaly november 28-án megsebesült egy légicsapásban, és később belehalt a sebesüléseibe. A főtanács egyik tagja közölte azt is, hogy a sebesülések következtében as-Sehri kómába esett, majd meghalt.
Eddig többször keltették as-Sahri halálhírét. A jemeni védelmi minisztérium már tavaly szeptemberben állította, hogy a hadsereg megölte a szaúdi származású Szaíd Ali as-Sehrit, de ezt ő maga cáfolta.
A most közöltek szerint a férfival egy amerikai robotrepülőgép végzett. Az Egyesült Államok rendszeresen támadja drónokkal a helyi al-Kaida célpontjait. A szervezetet Washington az al-Kaida legveszélyesebb szárnyaként tartja nyilván, amely számos nemzetközi merényletet tervezett, egyebek között repülőgépek ellen.
As-Sehrit az amerikai hatóságok fogva tartották a guantánamói fogolytáborban, majd 2007-ben átadták a szaúdi hatóságoknak. Részt vett abban a rehabilitációs programban, amelyet Szaúd-Arábia indított a fogolytáborból kiadott állampolgárainak, de megszökött onnan, és csatlakozott az al-Kaida jemeni szárnyához. A jemeni szárny 2009-ben egyesült a szaúdival.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


