Amerikai lapértesülés szerint
Újabb amerikai csapatokat vonhatnak ki Irakból
Amerikai lapértesülés szerint a Bush-kormányzat fontolgatja, hogy újabb csapatokat vonjon ki Irakból szeptembertől kezdve.
2008.07.13 09:33MTIA The New York Times című újság kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva vasárnap azt írta: a csapatkivonást részben az magyarázza, hogy több katonára van szükség Afganisztánban. Az utóbbi hónapokban az amerikai és a szövetséges haderő afganisztáni veszteségmérlege már meghaladta az irakit. Gordon Johndroe fehér házi szóvivő a lapnak elmondta, hogy George Bush elnök a döntéssel megvárja David Petraeus tábornoknak, a középső parancsnokság újdonsült vezetőjének szeptemberi jelentését (Petraeus korábban az Irakban állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka volt).
Bár abban egyetértés van, hogy Irakban kevesebb, Afganisztánban pedig több katonára van szükség, Bush ellenezni fogja a 146 ezer fős amerikai erő nagy létszámú vagy gyors kivonását, ha az veszélyeztetheti egy stabil, demokratikus iraki kormány jövőjét. Az amerikai lap szerint még a Bush-kormányzat idején, a jövő év elejéig az Irakban állomásozó 15 dandár közül hármat vonhatnak ki, illetve tervbe veszik kivonásukat.
Johndroe szerint addig is folytatódnak a tárgyalások az Irakiákkal a kisebb amerikai jelenlétre vonatkozó közös célokról. A lap megszólaltatott egy Bagdadban szolgáló, névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselőt, akik szerint számbelileg egyelőre nem volt szó a csapatkivonás mértékéről. Szerinte ez az iraki helyzettől függ, amely - tette hozzá - sokkal kedvezőbb, mint decemberben vagy áprilisban, vagy akár két hónappal ezelőtt volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


