Bibliai idézeteket tartalmazó érméket osztogatott
Téríteni próbált egy amerikai katona Irakban
Felmentették a szolgálatból azt az amerikai katonát, aki egy fallúdzsai katonai ellenőrzőponton bibliai idézeteket tartalmazó érméket osztogatott a helyi szunnita (muszlim) lakosoknak.
2008.06.01 16:39vifi.huAz érmék egyik oldalán az a kérdés állt arabul, hogy „Te hol töltöd majd az örökkévalóságot?”, a hátoldalán pedig János 3-16: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az eset felháborodást keltett a helyi szunnita lakosság körében, akik az amerikai katonákban többségében megszállókat látnak, és sérelmezik, hogy azok helyzetükkel visszaélve most már keresztény hittérítést is folytatnak.
Az amerikai és a koalíciós katonai szabályzat szerint tilos bármilyen vallás, hit vagy szokásrendszer terjesztése, így a katonát azonnal eltávolították posztjáról, és vizsgálatot indítottak az ügyben. Néhány hete hasonló túlkapás növelte a feszültséget, amikor egy katona lőgyakorlati célpontnak használta az iszlám szent könyvét, a Koránt. Az amerikai erők bagdadi katonai parancsnoka akkor szokatlan módon még egy nyilvános sajtótájékoztatót is tartott a helyi vezetőknek, ahol felolvasta a katona bocsánatkérő-levelét.
Katonai túlkapások előfordulnak a katonai megszállások, illetve állandó katonai jelenlét alatt, mint ahogy bűn nélküli társadalom sincs. Az érdekesebb kérdés – ahogy azt az egyik hozzászóló a McClatchy beszámolójára reagálva felvetette – hogy ki tervezte meg, gyártotta le és juttatta el Irakba ezeket az érméket?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


