Kínai szexbotrány
Befolyásos bírák keveredtek szexbotrányba Kínában
A sanghaji felsőfokú bíróság öt bírája ellen indult kivizsgálás, miután kiderült: prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.
2013.08.04 16:04MTIAz érintett bírák között van Csen Hszüe-ming vezető törvényszéki bíró, s helyettese, Csao Ming-hua is - erősítették meg a városi hatóságok.
Az öt férfi - egy, a kínai interneten közzétett videó tanulsága szerint - még június elején egy sanghaji éjszakai klubot látogatott meg, ahol jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, és prostituáltakat bérelt fel. A megfigyelő kamerák által rögzítettekből összevágott nyolc és fél perces felvételen tisztán kivehető, ahogy a bírák a fiatal lányokkal távoznak, s ahogyan velük a város egy másik pontján lévő szállodába megérkeznek.
A videót egy magát meg nem nevező blogger tette közzé a hétvégén, aki azt mondta: több, más időpontban készült felvétele is van ugyanerről az öt emberről, ezeket kérésre a hatóságok rendelkezésére bocsátja. A blogger úgy fogalmazott: azért hozta nyilvánosságra a birtokában lévő felvételt, hogy a bírák extravagáns és pazarló életmódját bizonyítsa. A magas rangú hivatalnokok nemcsak a prostituáltak felbérlése miatt lehetnek érdekesek a rendőrök számára: Csao például - állítja a blogger - legalább négy lakást tudhat magáénak a kelet-kínai metropoliszban, s több sanghaji éjszakai klubnak is gyakori látogatója.
Az öt bíró nem az első, és minden valószínűség szerint nem is az utolsó közszolga, aki szexbotrányba keveredik a kelet-ázsiai országban. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eset az 55 éves Lej Cseng-fu csungkingi kerületi párttitkáré volt az utóbbi hónapokban. A férfiről titokban rögzített szexvideó - melyen a párttitkár egy mindössze 18 éves fiatal nővel látható, akit a Lejt zsarolni próbálók béreltek fel - bejárta a kínai internetet.
Szövevényes ügye során összesen 21 kormányzati, illetve párthivatalnokot, valamint állami vállalati vezetőt váltottak le, maga Lej pedig korrupció miatt 13 év börtönt kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


