Üzletszerű kéjelgés
Szexbotrány: eljárást indítottak a volt IMF-vezér ellen
Eljárást indítottak hétfő este Lille-ben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen egy feltételezett prostitúciós hálózat ügyében.
2012.03.27 09:12MTIStrauss-Kahnt (közkeletű rövidítéssel: DSK-t) az úgynevezett Carlton-ügyben - üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészesség és hűtlen kezelés bűntette miatt - február 21-22-én hallgatták ki először Lille városában.
A lille-i ügyészi hivatal közölte, hogy Strauss-Kahn 100 ezer euró óvadék ellenében szabadlábon maradhat, de nem léphet kapcsolatba tanúkkal, a sajtóval és senkivel, aki a bűnügyben valamilyen módon érintett. DSK ügyvédje, Richard Malka, az ügyészség előtt újságíróknak nyilatkozva elmondta: védence ártatlannak vallja magát.
"Állítása szerint nem tud arról, hogy bármikor prostituálttal találkozott volna. Viszonyt kialakítani egy konzumhölggyel nem bűncselekmény, magánügy és törvényes nagykorú emberek között" - tette hozzá.
Az IMF volt vezetőjét februárban saját kérésére hallgatták ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatban, amelyeken részvételét már korábban nyilvánosan beismerte.
A DSK elleni New York-i büntetőeljárást - egy szállodai szobaasszony állítólagos megerőszakolása miatt - beszüntették, az áldozat szavahihetőségét övező kétségek miatt. Ám a nő polgári pert indított a férfi ellen, kártérítést követelve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06