Robbanások a haditámaszponton
Öt évet kapott a volt ciprusi védelmi miniszter
Öt év börtönre ítélte egy lárnakai büntetőbíróság az ország volt védelmi miniszterét egy dél-ciprusi haditengerészeti támaszponton két évvel ezelőtt történt robbanássorozattal kapcsolatban.
2013.08.02 16:18MTI
A robbanásban 13 ember vesztette életét, és súlyos károk keletkeztek a szigetország legnagyobb villamos erőművében.
A háromtagú testület pénteken hirdetett ítéletet a 74 éves Kosztasz Papakosztasz felett, akit július 9-én egy lárnakai bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésben talált vétkesnek, mert nem tett óvintézkedéseket az elkobzott iráni lőszert tartalmazó 80 konténer felrobbanásának megelőzésére.
Papakosztaszt július 9-e óta kórházban ápolják, és nem jelent meg a pénteki ítélethirdetésen. Egy - Iránból Szíriába tartó - hajóról 2009-ben lefoglalt lőszert két éven át tárolták szabálytalanul a Zygi melletti Evangelosz Florakisz támaszponton, ahol 2011. július 11-én hatalmas robbanások történtek.
A robbanássorozat következtében jelentős anyagi károk keletkeztek a támaszponthoz közeli településeken és üdülőhelyeken is. A hatóságok szerint az egyik konténer öngyulladása okozta a katasztrófát. Andreasz Nikolau tűzoltó parancsnokot, a helyettesét, Pambosz Saralambuszt, valamint a katasztrófavédelmi egység parancsnokát, Andreasz Loizideszt egyenként kétévi börtönbüntetésre ítélte a bíróság halált okozó gondatlanság vádjával.
A másik perbefogott egykori minisztert, Markosz Kiprianut, a külügyi tárca volt vezetőjét a bíróság felmentette. A hosszú per során a vád a tragédiához vezető számos alkalmatlanságra és hanyagságra mutatott rá. Hat katona az oltás során veszítette életet, s a többi áldozat, közöttük a sziget haditengerészeti egységének a parancsnoka, szintén katona volt.
A robbanássorozat belpolitikai válságot okozott Cipruson, megrendítve az akkor kormányzó baloldali AKEL (Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja) iránti bizalmat. A történtek után Papakosztasz és Kiprianu azonnal lemondott miniszteri tisztségéről.
A katasztrófa után röviddel lefolytatott vizsgálat rámutatott az akkori elnök, Demetrisz Krisztofiasz felelősségére is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a Szíriával és Iránnal való kapcsolattartás érdekében a szállítmány Cipruson maradjon. Ő azonban elnöki mentelmi jogának köszönhetően elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06