Jobb mint a semmi
Ciprusi mentőcsomag: 100 ezer euró felett mínusz 47,5 százalék
A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a 100 ezer euró feletti megtakarításuk közel 50 százalékát veszítik el, ami azonban valamivel kedvezőbb számukra az eredeti tervekhez képest.
2013.07.28 22:38MTIMégpedig a ciprusi kormány és az országnak hitelezők között vasárnap létrejött megállapodás értelmében. Az ügylethez közel álló források azt mondták, hogy a, és cserébe a betéttulajdonosok jelenleg forgalomképtelen részvényeket kapnak a Bank of Cyprusból a pénzintézet tőkeemelésének keretében.
Ez kisebb veszteséget jelent az eredeti tervekhez képest, amelyek még azzal számoltak, hogy a 100 ezer euró feletti rész 37,5 százalékát veszik el, de az érintett betétek további 22,5 százalékát tartalékalapba teszik kamat nélkül, azaz a veszteség kereken 60 százalék.
A 100 ezer eurónál kisebb - vagyis az EU-ban szokásos betétbiztosítással védett - bankbetéteteket nem veszik igénybe a bankmentés hazai forrásteremtéséhez, ami az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 10 milliárd eurós mentőprogramjának feltétele volt. Ciprusnak közel 6 milliárd euróval kell kiegészítenie a programot.
A Bank of Cyprushoz kerültek korábban a második számú ciprusi bank, a Cyprus Popular Bank (Laiki Bank) ügyfelei is, mivel a Laikit gyakorlatilag felszámolták, és forrásait áthelyezték a Bank of Cyprusba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06