Védett katonai övezetben lőtték le a nőt
Észak-Korea déli szomszédját vádolja egy turistanő haláláért
Dél-Koreát vádolta szombaton Észak-Korea annak a déli turistanőnek a haláláért, akit előző nap lőttek le északi katonák, miután védett katonai övezetbe tévedt.
2008.07.12 16:23MTIPhenjan egyben azt is közölte, hogy elvárja a bocsánatkérést Szöultól, valamint meg fogja tiltani a látogatásokat az üdülőhelyre, ahová Dél-Korea már felfüggesztette az utazásokat. Észak-Korea egyben elutasította azt a dél-koreai kérést, hogy nyomozói felkeressék a pénteki eset színhelyét, tisztázandó a történteket.
Az 53 éves nő az Észak-Korea keleti partján emelkedő Kumgang (Gyémánt)-hegységben, egy dél-koreai turisták által látogatott üdülőövezetben kapott halálos lövést. Az asszony egy golfpálya közelében sétált egyedül hajnalban, amikor betévedt a tengerparti katonai övezetbe. Egyes hírek szerint átmászott az üdülőhelyet körülvevő kerítésen. A katonák megállásra szólították fel, ezután futni kezdett. A végzetes lövések a lábán és a mellkasán érték.
Ri Mjong Bak dél-koreai elnök szombaton egy biztonsági tanácskozáson hangoztatta: "megtörtént, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Nem értem, miért lőtték le (az északiak) az asszonyt a nap olyan szakában, amikor jól kivehető volt, hogy egyszerű turista." Az észak-koreai idegenforgalmi iroda közleményében azt állította, hogy a nő mélyen behatolt a katonai ellenőrzés alatt álló területre. A katonák többször is felszólították, hogy álljon meg, így nem tehettek mást, tüzet nyitottak.
A Gyémánt-hegységben lévő üdülőövezetet a dél-koreai Hyundai cégcsoport egyik leányvállalata, a Hyundai Asam üzemelteti észak-koreai személyzettel. Az első dél-koreai turisták 1998 novemberében érkeztek a kerítéssel körülvett "idegenforgalmi enklávéba", ahol szállodák, üzletek, golfpályák és egy gyógyfürdő várják a látogatókat. Észak-Korea márciusban engedélyezte, hogy turisták magángépkocsival is átkelhetnek a Korea-közi "határon", a szigorúan védett demarkációs vonalon.
Az üdülőhely rendkívül népszerű a turisták körében, megnyitása óta csaknem 2 millióan - többségükben dél-koreaiak - keresték fel. A térségben erős az észak-koreai katonai jelenlét, mert itt van a világtól elzárkózó kommunista ország egyik kulcsfontosságú haditengerészeti övezete. A két Korea között technikailag még mindig hadiállapot van, mert 1950 és 1953 közötti háborújuk csak fegyverszünettel zárult.
Az első észak-déli csúcstalálkozót 2000-ben tartották, azóta nagy előrehaladást értek el a megbékélésben. Kapcsolataik azonban lehűltek, miután ez év februárjában a Phenjannal szemben keményebb irányvonalat képviselő, konzervatív Ri Mjong Bak került a dél-koreai államfői székbe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06