Agronómia és erdészet van a tervben
Sepsiszentgyörgyön nyitna új szakokat a Sapientia
Agronómia, valamint erdészeti szak indítását tervezi a magyar állam támogatásával működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Sepsiszentgyörgyön.
2013.07.24 05:29MTI
A Sapientia csíkszeredai épülete (Fotó: MTI)
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, a városi és a megyei önkormányzat felújítja az egykori Gámán János iskola épületét, amit az egyetem rendelkezésére bocsát - idézte a polgármestert a Mediafax hírügynökség.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón sikertörténetnek nevezte a Sapientia EMTE 13 évvel ezelőtti elindítását, és hozzátette, most Sepsiszentgyörgy is e sikertörténet részesévé válik. Dávid László rektor az MTI-nek elmondta, az egyetem fejlesztéséről tavaly októberben aláírt fejlesztési megállapodásban szerepelt a sepsiszentgyörgyi és a székelyudvarhelyi helyszín.
"A Sapientia 2014-re tervezi a két helyszínre kihelyezett szakok esetleges indítását. Azt mérlegeljük, hogy meg tudjuk-e találni a megfelelő szakembereket, és szakmailag hosszú távon fenntarthatók-e a javasolt képzések" - jelentette ki Dávid László. A rektor hozzátette, ha nem léteznek ilyen szakok a térségben, elvándorolnak a hallgatók, elvándorol a potenciális értelmiség. "A szándéknak nem kimondottan oktatáspolitikai, hanem nemzetpolitikai háttere van" - magyarázta a rektor.
Dávid László elmondta, Székelyudvarhelyen nem lehet megkerülni, hogy ne a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájával közösen lépjenek, ez az iskola kihelyezett felsőoktatási képzést nyújt a gazdasági szakokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:10 Gulyás Gergely lemond a Fidesz frakcióvezetői posztjáról
- 10:49 Magyar Péter súlyos vádakat fogalmazott meg: Tudjuk, mire készül a bukott állampárt
- 8:13 Kérdésessé vált az augusztus 20-i ünnepség szervezése, petíció indult a tűzijáték ellen
- 6:08 Ábrahám Róbert durva, személyeskedő kijelentéseket tett a TISZA-kormány több tagjáról
- 11:02 Égő emberi fáklya a vonat tetején Budafok-Hároson - brutális baleset
- 10:04 Vérfürdő egy torontói fesztiválon - több halottja van a lövöldözésnek
- 8:26 Elhunyt Szolnoki Péter, a Bon-Bon énekese
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


