Bosznia-Hercegovina
Több mint 400 ezer nyugdíjas áll az éhenhalás küszöbén
A nyugdíjasok képviselői egy lapnak nyilatkozva arra emlékeztették az illetékeseket, hogy miután kifizették a havi rezsiköltségüket, már nincs pénzük élelemre, amiért akár utcára is vonulhatnak. Boszniában.
2013.07.17 15:35MTI
Több mint 400 ezer boszniai nyugdíjas az éhenhalás küszöbén van, ezért utcai tiltakozást terveznek, ha nem változik helyzetük - írta szerdai számában a boszniai Nezavisne novine napilap.
A nyugdíjasok képviselői a lapnak nyilatkozva arra emlékeztették az illetékeseket, hogy miután kifizették a havi rezsiköltségüket, már nincs pénzük élelemre, amiért akár utcára is vonulhatnak. Miután a boszniai föderáció legidősebb tagjai szeptemberre az utcai megmozdulás lehetőségét is felvetették, sorstársaik a Szerb Köztársaságban is hasonlóra készülnek.
A boszniai Szerb Köztársaság nyugdíjasait képviselő szervezet elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ők még rosszabb helyzetben vannak, mint a föderációban élő sorstársaik. Kiemelte, hogy a nyugdíjasaik 70 százaléka mélyszegénységben él, ami azt jelenti, hogy tejre és kenyérre sem telik nekik.
"Ígéretet kaptunk korábban, hogy 2009-ben 6 százalékos nyugdíjemelést hajtanak végre, de ebből nem lett semmi. Szorgalmazzuk, hogy ez történjen meg az idén" - nyilatkozta a lapnak az elnök.
Az ügyben megszólalt a lapnak a föderáció nyugdíjasait képviselő szervezet vezetője is, aki elmondta, hogy az elmúlt öt évben 5 százalékkal emelték a nyugdíjaikat, miközben a megélhetés költségei 100 százalékkal nőttek. Emlékeztetett arra, hogy nagyon sokan éheznek és magas a halálozási arány azon nyugdíjasok körében, akik 310 KM (konvertibilis márka - mintegy 45 ezer forint) havi nyugdíjból kénytelenek megélni.
Az ügyben megszólaltak az illetékesek is, akik a lapnak elmondták, hogy nem terveznek nyugdíjemelést a következő hónapokban, hacsak nem javul a gazdaság, ami ezt lehetővé tenné.
Kapcsolódó írások:
- Előzetesben a bosnyák-horvát föderáció elnöke
- A bosnyák-horvát föderáció elnökének előzetes letartóztatását kéri az ügyészség
- Őrizetbe vették a bosnyák-horvát föderáció elnökét
- Vranjes a Pick Szegedet erősíti
- Hatalmas tömeg várta a két Ezüst Medvével hazatért bosnyák filmeseket
- Fed Kupa - brit, bosnyák, portugál ellenfél
- Először hoztak bírósági ítéletet egy volt bosnyák fogoly javára
- Horvát-bosnyák kölcsönös kiadatási egyezmény
- Villamos és személyautó ütközött össze Budapesten
- Szerb és bosnyák afgánokat csempészett volna az országba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06