Rengetegen tiltakoztak
A tüntetők közbeléptek - nem épül uránfeldolgozó Dél-Kínában
Nem építi meg tervezett uránfeldolgozó üzemét a Kínai Nemzeti Nukleáris Vállalat (CNNC) a dél-kínai Kuangtung tartomány Hosan városában, engedve az ellene tüntető majd' félezer ember tiltakozásának.
2013.07.13 15:12MTI
Fotó: MTI
Az egy ipari park 30 hektárjára tervezett, 37 milliárd jüan beruházási értékű nukleáris fűtőanyag-feldolgozó kapacitása 2020-ra elérte volna az ezer tonnát.
A város és a CNNC márciusban kötött szerződése szerint a létesítmény kiválasztott helyszíne körülbelül 100 kilométerre esett volna Hongkongtól, illetve Makaótól. A lakosság azonban nem fogadta lelkesedéssel az elképzelést, és ennek hangot is adott azt követően, hogy a hónap elején napvilágra került a projekt kockázatait értékelő jelentés.
A hatóságok tíz napot adtak a dokumentummal kapcsolatos lakossági véleménynyilvánításra. Az először pénteken felvonuló tüntetők egyértelmű biztonsági kételyeiknek adtak hangot, és transzparenseiken kifejezésre juttatták: "az életet választanák az atom helyett".
A helyi kormányzat előtt demonstráló tömegnek terelőkorlátok, rohamsisakos katonák, rendőrök állták útját. A helyszíni beszámolók szerint a polgármester-helyettes szombati bejelentését a lakosság véleményének tiszteletben tartásáról az emberek nem fogadták egyöntetű megnyugvással, mert attól tartanak, hogy azzal csak hitegetik őket.
A szombati tüntetés azonban a több mint százfős rendvédelmi csapat "rábeszélésére" elmaradt, a tömeg feloszlott. Kínában becslések szerint évente 30-50 ezer "tömegmegmozdulás", tüntetés történik, s ezek többsége már inkább a környezetszennyezéssel hozható összefüggésbe, mint sem a földkisajátításokkal, illetve azok alacsonynak tartott kárpótlási összegével.
A Tsinghua Egyetem korábban közölt kutatása szerint ugyanakkor 2000 és 2010 között a tömeges zavargások száma megduplázódott, és már elérte az évi 180 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


