Igazi klasszikusokkal

Albán zongoravirtuóz az Urániában

Klasszikus szerzők népszerű műveivel lép színpadra Almira Emiri hazánk fővárosában diplomázott albán zongoraművész az Almira & Friends sorozatban hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

2013.05.26 03:29MTI

Almira Emiri a hagyományokhoz híven a negyedik előadásra is meghívott egy vendéget Bledar Zajmi albán csellista személyében. A zenész a Prágai Nemzeti Színház operatagozata együttesének cselló szólamvezetője. 

Almira Emiri, aki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, elmondta az MTI-nek, hogy a hangversenyen eljátssza Chopin g-moll Balladáját, Schumann Fantázia-darabok című művét Bledar Zajmi csellistával, Boccherini Rondóját és Saint Saens A hattyú című darabját ugyancsak Bledar Zajmival közösen. 

A koncert végén Almira Emiri zongorán előadja Csajkovszkij A diótörő koncert szvitet Pletnyev átdolgozásában. A múlt év májusában kezdődött az Almira és barátai koncertsorozat, és az egyes koncertekre azongoraművész a világ számos részéről hívott meg zenésztársakat, barátokat, hogy a játékon keresztül megismerhesse őket a magyar közönség. 

Az első koncertet Andjela Bratic szerb fuvolaművésszel adta, majd Sivan Rotem izraeli operaénekessel szerepelt együtt, tavaly decemberben nagysikerű tangó estet tartott görög, német, osztrák és koszovói albán barátaival.
 
Almira Emiri a terveiről elmondta, hogy föllép a Plein-Art Kortárs Művészetek Fesztiválon május végén a fővárosi Ráday utcában, majd a dél-olaszországi San Giovanni di Rotondo városkában a nyári fesztiválon zenél június 9-én.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.