Indonézia
Tovább tart a börtönlázadás, halálos áldozatok is vannak
A 400 fogoly fogva tartására alkalmas börtönben 2400 ember volt összezsúfolva.
2013.07.12 08:38MTI
Folytatódott pénteken napközben az indonéziai Medánban előző nap kezdődött börtönlázadás. Az összecsapásoknak eddig öt halálos áldozatuk van, 55 megszökött rabot elfogtak, de mintegy százat még keresnek - közölte egy rendőrségi szóvivő.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a nap folyamán tárgyalás lesz egy magas rangú állami tisztségviselő és a foglyok képviselői között.
Az ország nyugati felében található Medán város fegyintézetében csütörtök este tört ki a lázadás. Körülbelül 150 rab megszökött, a börtön területén rekedt lázadók pedig több alkalmazottat túszul ejtettek, fegyvereiket elkobozták, több irodát felgyújtottak. A tüzeket már az éjszaka eloltották.
Az incidensben egyelőre tisztázatlan körülmények között meghalt három rab és két börtönalkalmazott. A még szökésben lévő 95-100 rab között hat olyan van, akit terrorcselekményért ítéltek el. Az elfogott 55 rab közül pedig hármat börtönöztek be korábban terrorizmusért - mondta Észak-Szumátra tartomány rendőrségének szóvivője.
Hozzátette, hogy a hatóságok egyelőre nem tudták ellenőrzésük alá vonni a börtönt, noha körülbelül ezer rendőr és katona veszi körül az épületegyüttest.
Már megkezdődtek a tárgyalások a rabok és a hatóságok között. A rabok rendőrt nem engedtek be a börtönbe, de húsz katonát igen, és megállapodtak abban, hogy az igazságügyi és emberi jogi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője még pénteken tárgyal a rabok hét képviselőjével.
A börtönlázadást áramkimaradás váltotta ki, ami a vízellátást szabályozó szivattyúkat is működésképtelenné tette, így az intézetben csütörtök reggel óta vezetékes víz sincs.
A 400 fogoly fogva tartására alkalmas börtönben 2400 ember volt összezsúfolva.
Kapcsolódó írások:
- Muzulmán lázadók kontra kormánycsapatok - összecsapások a Fülöp-szigeteken
- A Fülöp-szigeteki kormányhadsereg összecsapott kommunista lázadókkal
- Afganisztán: hajtóvadászat indult, megöltek sok lázadót
- Szíria: a lázadók lelőttek egy helikoptert
- Több mint 100 ezren haltak meg Szíriában a lázadás kezdete óta
- Fellázadtak a rabok a szibériai Irkutszk egyik javító-nevelő táborában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


