A rossz körülmények ellen
Fellázadtak a rabok a szibériai Irkutszk egyik javító-nevelő táborában
Fellázadt 350 rab a szibériai Irkutszk egy javító-nevelő táborában. A rossz fogvatartási körülmények elleni tiltakozásul a foglyok egy része a reggeli sorakozónál megvagdosta alkarját.
2013.06.26 09:09MTI
Fotó: lenta.ru
A rabok azt követelték, hogy engedjék be a helyi sajtó képviselőit az intézménybe. Az RBK orosz hírportál jelentése szerint a börtönparancsnokság engedett a követelésnek és azóta a helyszínen tartózkodik a régió főügyésze, valamint az illetékes emberi jogi biztos is.
A 3-as számú javító-nevelő táborban volt rendőrségi, rendvédelmi alkalmazottakat tartanak fogva, akik múlt vasárnap óta próbálták elérni a nyilvánosság bevonásával, hogy a hatóságok javítsanak a fogvatartási körülményeiken.
A rabok előbb a világhálón helyeztek el egy video-felhívást, amelyben egyebek közt arra panaszkodtak, hogy rossz minőségű kenyeret kapnak és nem kapnak orvosi ellátást. Arra is felhívták a figyelmet, hogy őreik szándékosan kiprovokálják belőlük a börtönszabályok megsértését. Sajtójelentések szerint a hatóságok a lázadás kezdetén karhatalmi egységeket küldtek az intézménybe, de ezt a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat területi igazgatóságán cáfolták.
A sajtószolgálat azt is tagadta eleinte, hogy lázadás történt volna. A lenta.ru orosz hírportál szerint arra hivatkoztak, hogy a börtönben többségében felsőfokú végzettségű elítélteket tartanak fogva, akik fegyelmezettek és hajlandóak a konstruktív együttműködésre. Oroszországban viszonylag gyakoriak a tiltakozó akciók a börtönökben. Tavaly november végén, ugyancsak Szibéria területén, a Cseljabinszknál lévő fegyházban 250 rab lázadt fel az ott kialakult helyzet miatt.
A foglyok verésre és egyéb visszaélésekre panaszkodtak. A hatóságok szétkergették a fegyház körül az elítéltek támogatására összegyűlt tömeget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


