Fizikai, és szexuális bántalmazás
Gyermekekkel szembeni visszaélések: bocsánatot kért az anglikán egyház
A canterburyi és a yorki érsek bocsánatot kért az anglikán egyház nevében, amiért az nem tett meg mindent, hogy megvédje a gyerekeket a fizikai és a szexuális bántalmazástól.
2013.07.08 14:00MTI
Az anglikán egyház szinódusa vasárnap tárgyalta a gyermekek védelméről szóló jelentést, a két érsek abban kért bocsánatot.
A jelentés előszavában az anglikán egyház két legfőbb méltósága sajnálatát fejezte ki azért, hogy "az anglikán egyház elmulasztotta megvédeni a gyermekeket, a fiatalokat és a felnőtteket a papság és mások által elkövetett fizikai és szexuális visszaélésektől, és azért, hogy nem figyelt kellőképpen a visszaélések áldozataira".
Az ügy a chichesteri egyházmegyében elkövetett visszaélések kapcsán került napirendre. A jelentésben számos sürgető ajánlást fogalmaztak meg, egyebek között azt, hogy a papság számára rendszeres gyermekvédelmi képzést kell tartani. Lényegesnek nevezték továbbá, hogy "az egyházmegye mindent megtegyen annak megkönnyítésére, hogy az érintettek, akik még nem álltak elő" problémájukkal, előálljanak, és "minden támogatást és segítséget megkapjanak".
"A történelmet nem tudjuk újraírni, de azok, akik a múltbeli visszaélések miatt szenvednek, megérdemlik, hogy meghallgassuk őket, és mindent megtegyünk azért, hogy a mai gyermekvédelmi politika és rendszer olyan erős legyen, amilyen csak lehet" - hangsúlyozták az érsekek. A szinódust arra kérik, ösztönözze a Püspökök Házát és az Érseki Tanácsot, hogy mielőbb dolgozzon ki egy programot, amellyel javíthatják az anglikán egyház gyermekvédelmi rendszerét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 BM: Pintér Sándor javaslatot tett az országos kórház-főigazgató felmentésére
- 18:19 Elhunyt Shane MacGowan
- 18:16 NNGYK: nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a múlt héten
- 18:12 A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka
- 18:02 WHO: megugrott a maláriás megbetegedések száma az utóbbi években
- 17:28 Karsai Dániel: az alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozás bevezetését
- 16:54 Karácsony Gergely: Budapest útjait jelenleg is 47 síkosságmentesítő és hókotró gép takarítja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06