Rendkívüli ülésen
Szerbia: elfogadta a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatot a parlament
A szerb parlament rendkívüli ülésén elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot.
2013.06.21 17:28MTI
A dokumentum elfogadása volt az egyetlen napirendi pont. A Szerb Rádió és Televízió (RTS) honlapján közzétett tájékoztatás szerint a nyilatkozatot 128 képviselő szavazta meg, tízen voltak ellene, hét képviselő pedig, bár részt vett az ülésen, nem voksolt az összesen 250 tagú parlamentben.
A dokumentumot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 69 képviselője terjesztette elő. Abban a legerélyesebben elítélik a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett cselekedeteket, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól, illetve más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak.
A szkupstina elfogadta az ellenzéki Demokrata Pártnak a nyilatkozathoz beterjesztett kiegészítését, amelyben elítélnek minden olyan kegyetlenkedést, amelyet a második világháború alatt és az azt követő időszakban az összes más ártatlan áldozattal szemben követtek el Vajdaság területén.
Nebojsa Stefanovic, a parlament elnöke a nyilatkozat tervezetének vitájában egyebek között kiemelte, hogy nem a történelem revíziójáról van szó, hanem az a cél, hogy egy, a múltból maradt problémát oldjanak meg, és mindazokat rehabilitálni kell, akiket ártatlanul ítéltek el. A regionális együttműködés és a megbékélés nehéz feladat, de ez a lényege az Európai Uniónak - fűzte hozzá.
A Vajdaság Ma hírportál a pénteken elfogadott dokumentummal kapcsolatban ismertette azt a nyilatkozatot, amelyet Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Szabad Európa Rádiónak adott. Ebben az elnök kijelentette, ezzel a nyilatkozattal Szerbia kifejezi, hogy kész szembesülni azokkal a törvénytelenségekkel és bűntettekkel, amelyeket a korábbi hatalmak követtek el. Korhecz úgy véli, ez a nyilatkozat felmenti a magyar közösséget a kollektív bűnösség alól.
Noha politikai és jelképes döntésről van szó, az MNT elnöke szerint mégis jelentősen hozzájárul az itteni magyarság közérzetének javulásához. Ilyen nyilatkozatot nem minden országban hoztak meg a második világháborút követően.
"Szerbia ezzel a lépéssel azt bizonyítja, érett arra, hogy szembesüljön a múlttal, és hogy bebizonyítsa, a Szerbiában élő magyarok nem másodrangúak. Ha a dokumentum gyakorlati oldalát nézzük, irányadó lesz azoknak a bíróságoknak is, amelyek az említett korszakhoz kötődő rehabilitációs eljárásokat lefolytatják" - hangsúlyozta Korhecz a Szabad Európa Rádióban.
Kapcsolódó írások:
- Ha beteszi a lábát a fészerbe, azonnal börtönbe csukják!
- Döbbenetes mennyiség! Akár több százezer tonna tojás is mérgező lehet
- Férfi Vízilabda Világliga: 2. lett Benedek Tibor csapata
- Dacic szerint Szerbia nem megy csődbe
- Benedek Tibor csapata a szuperdöntőre készül
- Már a tofuban sem lehet bízni
- Festmények és ikonok egy szerb autóban
- Újratemették a Karadjordjevic szerb királyi család tagjait
- Boszniai szerbek: nem szűnik az amerikai nyomás
- Orosz-szerb stratégiai partnerség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06