Kínai élelmiszerbotrány
Már a tofuban sem lehet bízni
Akár több tonna, újrafelhasznált olaj és ismeretlen eredetű adalékok hozzáadásával készített tofu kerülhetett a sanghaji piacokra és boltokba.
2013.05.27 17:50MTI
A sanghaji Dragon televízió hét végi közlése szerint a hamis tofu a kelet-kínai metropolisztól mindössze 50 kilométerre lévő városka, Tajcang több száz, illegális "tofugyárából" származhat.
A helyi hatóságok egy magát meg nem nevezett informátor leírását követve bukkantak az ellenőrizetlen minőségű termékeket gyártó üzemekre, melyekből újrafelhasznált olajjal készült tofura akadtak.
A rendőrök több mint ezer kilogramm mérgező hatású, tiltólistán lévő adalékot is lefoglaltak, s más vegyi termékeket, így többek közt nagy mennyiségű habzásgátlót is találtak. A tajcangi ipari és kereskedelmi hatóság hivatalnoka, Kao Li-hszi a Dragon TV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: az illegális gyárak Sanghajba szállították termékeiket, oda akár hónapokon vagy éveken keresztül érkezhetett a hamis áruból.
A sanghaji hatóságok mindezidáig nem nyilatkoztak az ügyben. A sanghaji tofugyártók egyesülete közleményben erősítette meg: az általa összefogott gyártók minősége ellenőrzött, ők a piac mintegy 90 százalékáért felelnek. A kis gyártók és a piaci árusok ugyanakkor nem szerepelnek a nyilvántartásukban, csak a nagy, bejegyzett kereskedők - emlékeztetett a televízió.
A tofu a kínai lakosság egyik legkedveltebb étele, a kelet-ázsiai országban a tofu alapanyagául szolgáló szójababból több mint 45 millió tonna fogy évente.
Az elmúlt hónapokban Sanghaj városa hangos volt az élelmiszerekkel kapcsolatos botrányoktól, a hamis tofu így csak a sokadik a szennyezett tej és tejtermékek, az antibiotikumos csirkehús és a tízezrével megdöglött sertések eseteinek végtelen sorában.
Kapcsolódó írások:
- Rákkeltő anyag a rizsben - Dél-Kínában
- Washington először küldött élelmiszert a Szíriai Szabad Hadseregnek
- Emberéleteket követelt egy földcsuszamlás Ecuadorban
- Szaúdi-magyar üzleti tanács megalakításáról döntöttek
- Nébih: 93 tonna élelmiszert foglaltak le Törökbálinton
- FAO: nőttek az élelmiszerárak
- VM: megalapozatlan élelmiszer-áremelkedésről beszélni
- Márciusban lassult az infláció Kínában
- A Hamász tiltakozik az élelmiszersegélyek felfüggesztése miatt
- Ötödével csökkentené az alapvető élelmiszerek árát az MSZP
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


