Murszi mellett
"Egymillióan az erőszak ellen" - tüntetés Kairóban
"Egymillióan az erőszak ellen" jelszó alatt több tízezren gyűltek össze pénteken Kairóban az elnöki palota közelében, hogy támogatásukról biztosítsák az államfőt.
2013.06.21 17:16MTI
A demonstráció válasz a Murszi lemondását követelő ellenzéki csoportok által az elnök hivatalba lépésének közelgő, június 30-i évfordulójára tervezett demonstrációra.
Az egyiptomi főváros egyik fő sugárútján egybegyűlt tömeg Murszi képmását a magasba tartva, és a Koránból részleteket idézve fejezte ki az államfő iránti rokonszenvét. A gyűléssel egy időben vallási rendeleteket (fatva) adtak ki a Murszit is tagjai között tudó Muzulmán Testvériséggel szimpatizáló imámok, amelyekben zöld jelzést adtak az ellenzékiekkel való szembeszállásra, "vallási háborúnak" címkézve a kilátásba helyezett kormányellenes tüntetést.
A Murszi távozását követelő ellenzéki csoportok azzal vádolják a kairói vezetést, hogy módszeresen magához ragadja a hatalmat, kizárva az ország irányításából a liberálisokat, a szekuláris csoportokat, sőt, még az ultrakonzervatív szalafistákat is.
A június 30-i akció szervezői csütörtökön bejelentették: már 15 millióan írták alá azt a petíciót, amelyben Murszi lemondását és előre hozott elnökválasztást követelnek. Az államfő szimpatizánsai szerint a választásokat elvesztő ellenzék célja, hogy utcai tüntetéseken keresztül érvényesítse akaratát. Murszi elnökségének első évét politikai viharok jellemezték, amelyek során egyre inkább kirajzolódott az ország - részben vallási törésvonal mentén való - mély megosztottsága.
A belpolitikai bizonytalanság a befektetőket és a turistákat is elriasztotta az észak-afrikai országból, ahol a vészesen apadó devizatartalék és a növekvő munkanélküliség mellett az egyre gyakoribbá váló üzemanyaghiány és áramszünetek is fokozzák a Murszi-ellenes hangulatot.
Kapcsolódó írások:
- Milliónyian az utcán: békésnek indultak a tüntetések, de provokációk is voltak
- Bulgária forrong
- Tüntetés a brazil-mexikói meccs színhelyén: 15 ezren a rendőrök és a könnygáz ellen
- Folytatódtak a tüntetések Brazíliában
- Sólyom Lászlóé idén a Magyar Szabadságért Díj
- A brazil parlament tetejét megszállták a tüntetők
- "A nép felébredt" - országszerte tüntettek Brazíliában
- Spanyolországban a kormány megszorító politikája ellen tüntettek
- Erdogan-hívek támadtak a tüntetőkre és egy ellenzéki pártiroda ellen - KÉPEK
- Több ezren tüntettek Zágrábban az azonos neműek házasodásának legalizálásáért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06