A társadalmi igazságtalanságok ellen
Folytatódtak a tüntetések Brazíliában
Kedd este ismét ezrek tüntettek a brazíliai Sao Paulóban a jövő évi labdarúgó vb túlzottan magas költségei és más társadalmi igazságtalanságok ellen. KÉPEK!
2013.06.19 08:04MTIEzalatt Dilma Roussef elnök - az országon végigsöprő történelmi tiltakozások másnapján - Lula da Silva korábbi államfővel tanácskozott a 11 milliós brazil metropoliszban.
Kedd reggel Roussef, megpróbálva lecsitítani a kedélyeket, azt hangoztatta, hogy kormánya "meghallotta" az ország fél tucat nagyvárosát hétfőn elözönlő mintegy 250 ezer tüntető legitim törekvéseit.
"Brazília erősebben ébredt mára" - mondta televíziós üzenetében az elnök, úgy fogalmazva, hogy keddi tüntetések léptéke a brazil demokrácia erejét, a lakosság civil törekvéseit mutatta.
Közben hivatala bejelentette, az elnök villámlátogatást tesz Sao Paulóban, hogy elődjével és politikai mentorával, Luiz Inácio Lula da Silvával, illetve Fernando Haddad polgármesterrel megvitassa a tüntetéseket elindító tömegközlekedési tarifaemelés mérséklésének lehetőségét. Porto Alegre, Recife és más nagyvárosok máris csökkentették a múlt héten felemelt viteldíjakat.
Este azonban ismét legkevesebb tízezren vonultak a Sao Paulo-i polgármesteri hivatal elé, ahol a megmozdulás megint zavargásokba torkollott. Többen ostrom alá vették a hivatalt, és megpróbáltak behatolni az épületbe, s a rendőrség könnygáz bevetésével válaszolt. A zavargás résztvevői felgyújtották a TV Record televízió közvetítő kocsiját, feldúltak egy közeli bankfiókot, kifosztottak néhány üzletet és összegraffitizték a nemrég felújított opera homlokzatát.
A Datafolha brazil közvélemény-kutató 50 ezerre becsülte a Sao Paulo-i tüntetés résztvevőinek számát. Kisebb tüntetések voltak Rio de Janeiro egyik negyedében, Belo Horizontéban és további mintegy harminc brazil kisvárosban. Dilma Roussef elnök Sao Paolo-i tárgyalásról a sajtó szerint estig semmi sem szivárgott ki.
Kapcsolódó írások:
- Sólyom Lászlóé idén a Magyar Szabadságért Díj
- A brazil parlament tetejét megszállták a tüntetők
- "A nép felébredt" - országszerte tüntettek Brazíliában
- Spanyolországban a kormány megszorító politikája ellen tüntettek
- Erdogan-hívek támadtak a tüntetőkre és egy ellenzéki pártiroda ellen - KÉPEK
- Több ezren tüntettek Zágrábban az azonos neműek házasodásának legalizálásáért
- Isztambul: zavargások a rendőrattak után, több százan sebesültek meg - KÉPEK
- Erdogan kiürítteti a Gezi parkot
- Nem pihennek a törökországi parkfoglalók
- Kitüntetéseket oszt a Királynő: Mr. Bean és Adele is a megtiszteltek között!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06