Szűkebb körök
Cseh kormányválság: nem nevezte meg kormányfőjelöltjét az ODS
Nem nevezte meg kormányfőjelöltjét a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS).
2013.06.17 19:09MTI
"A párt végrehajtó bizottsága a szűkebb pártvezetést bízta meg a kormányalakítási tárgyalásokkal" - közölte a testület ülése után Martin Kuba, az ODS első alelnöke.
Miután Petr Necas miniszterelnök az ülésen lemondott a párt elnöki tisztségéről, az alapszabályzat értelmében az ODS vezetését az első alelnök, Kuba vette át.
"A párt prioritásként kezeli, hogy fennmaradhasson a mai kormánykoalíció és a kormány összetétele" - ismertette Kuba a vezetőség határozatát.
A két kisebb kormánypárt - a TOP 09 és a Liberális Demokraták (LIDEM) - már korábban közölte: elfogadják az ODS jogát arra, hogy ő jelölje ki Necas utódját. Miroslav Kalousek pénzügyminiszter, a TOP 09 párt első alelnöke azt is jelezte: pártja nem fogad el akárkit, s a jelöltről egyeztetni kíván.
Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint az ODS részéről Martin Kuba, továbbá Jirí Pospísil volt igazságügyi miniszter és Zbynek Stanjura közlekedésügyi miniszter neve merült fel.
Petr Necas a sajtóértekezleten megerősítette, hogy délelőtt találkozott Milos Zeman államfővel, és részletesen elemezték a belpolitikai helyzetet. "Az elnök úr jelenleg nem részesíti előnyben az előre hozott választás megtartását" - állította a miniszterelnök. Necas este hatkor felkeresi a köztársasági elnököt és hivatalosan is benyújtja neki lemondását kormányfői tisztségéről a múlt héten kirobbant, magas kormányköröket érintő korrupciós botrány miatt.
Vratislav Mynár, az államfő hivatalának vezetője szerint várható, hogy a találkozó után Zeman nyilatkozik a kialakult belpolitikai helyzetről és ismerteti saját elképzeléseit a megoldásról.
Kapcsolódó írások:
- A kelet-európai intézményrendszer problémáit mutatják a cseh események
- A cseh kormányválság lehetséges forgatókönyvei
- A csehországi letartóztatások hulláma vajon végigsöpör Európán?
- Necas hivatalosan is lemond, a katonai hírszerzés főnökét felfüggesztették
- Martin Kuba kész átvenni Petr Necastól a miniszterelnöki tisztséget
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06