Tavasz lesz ebből is?
A csehországi letartóztatások hulláma vajon végigsöpör Európán?
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Polt Péter legfőbb ügyésznek példát kellene vennie arról, hogy Csehországban több politikust őrizetbe vett a korrupcióellenes rendőrség.
2013.06.17 14:22MTI
Orbán Viktor Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel és Pokorni Zoltánnal, a Fidesz frakcióvezető-helyettesével beszélget az Országgyűlés plenáris ülésén
Karácsony Gergely, a PM független képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: "trafikmaffia" uralja a magyar közéletet, ennek része a fideszes parlamenti többség, amely a törvények megváltoztatásával "busás haszonhoz juttatta" a dohányboltok tulajdonosait, része a kormány, amely vissza nem térítendő pályázati támogatást adott olyan vállalkozásoknak, amelyek még el sem nyerték a koncessziót, és része a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., amely "nagyon nagy részben fideszes politikusok családtagjainak, ismerőseinek juttatta a trafikokat".
A politikus szerint azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy része Polt Péter legfőbb ügyész is, mivel semmilyen érdemi vizsgálat nem indult az ügyben. "Polt Péter ebben az ügyben is védi a fideszes maffiahálózatot: vagy kellő szakértelme, vagy kellő bátorsága nincs ahhoz, hogy fellépjen" - jelentette ki, azt szorgalmazva, a legfőbb ügyész a visegrádi együttműködés keretében tájékozódjon arról, hogy mi történik Csehországban, ahol a hatóságok a legkeményebb eszközökkel léptek fel a kormányzati korrupcióval szemben.
Karácsony Gergely a hétfőn bejelentett pénzügyi intézkedéseket úgy kommentálta: Varga Mihály megkegyelmezett a stadionoknak, de nem kegyelmez az adófizetőknek, hiszen a sárgacsekk-adó a kétszeresére emelkedik. Szerinte ez valójában rezsiemelés, hiszen minden pénzügyi tranzakció drágább lesz. Hozzátette: a kormánynak nem a csekkbefizetéseket, hanem a spekulatív pénzügyi műveleteket kellene tranzakciós illetékkel sújtania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


