Rendőri akció
Schwarzenberget már kihallgatta a cseh rendőrség
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter elismerte, hogy őt már kihallgatta a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy korábban zsarolásnak minősítette három polgári demokrata képviselő tavalyi viselkedését a kormány takarékossági csomagjának elfogadásával kapcsolatban.
2013.06.16 17:11MTI
A jogszabályt tavaly hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parlamentben, mert az ellenzéken kívül a kormányzó polgári demokraták néhány képviselője sem volt hajlandó támogatni. "Engem az üggyel kapcsolatban már kihallgattak" - jelentette ki Schwarzenberg a közszolgálati televízióban.
Azt azonban nem közölte, hogy ez mikor történt. A politikus a Lidové Noviny napilapban decemberben megjelent interjújában számolt be arról, hogy a kormánykoalíció jól fizető állást kényszerült ígérni a három képviselőnek azért, hogy támogassák a reformcsomagot.
Kapcsolódó írások:
- Itt tart most a cseh rendőrségi akció
- Rács mögé került Jana Nagyová is
- Cseh rendőrségi akció: Zeman komolynak tartja a vádakat
- Cseh rendőrségi akció: vizsgálati fogságban az első két vádlott
- Kiáll Necas mellett a legerősebb kormánypárt vezetése
- Bizalmatlansági indítvány a cseh kormány ellen
- Hét politikus, hivatalnok ellen már vádat emelt a cseh államügyészség
- Cseh rendőrségi akció - alighanem véget ért Necas politikai karrierje
- Puccs vagy tisztogatás Csehországban? - összeült a nemzetbiztonsági tanács
- Cseh rendőrségi akciók: mi történik az országukban?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06