"Félrevezetés, hazugságok"
Élő lánc a kolozsvári templom körül - sportkomplexum ellen tiltakoznak
Kolozsváron mintegy ötszáz ember vont élő láncot vasárnap délután az alsóvárosi "kétágú" református templom köré, tiltakozásul a templom mögé, a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sportkomplexum felépülése ellen.
2013.05.26 19:21MTI
A demonstráción a református, az evangélikus, az unitárius és a román görög-katolikus egyház képviselői, és az építkezést korábban negatívan véleményező kolozsvári Térségi Műemlékvédelmi Bizottság képviselői szólaltak fel.
A tiltakozók által elfogadott petíció szerint a tervezett sportkomplexum "a félrevezetésre, a hazugságra, a hatalmi erőszakra készül felépülni". A Kató Béla püspök által felolvasott petícióban "jó belátást" kértek Istentől a város és az ország vezetőinek.
Virgil Pop, a műemlékvédelmi bizottság titkára elmondta, a román kulturális tárca és a kolozsvári polgármesteri hivatal a törvények durva megszegésével engedélyezte az építkezés elkezdését. Hozzátette, a kialakult helyzet azért különös, mert nem magánbefektetők haszonszerzés céljával elkövetett törvénysértéséről, hanem közhivatalok "butaságból" elkövetett törvényszegéséről van szó.
A helyzetet ismertető Bányai József ügyvéd, az egyházközség presbitere elmondta, az elkezdett építkezés ma már nemcsak a templom látványát, hanem a műemléképület állagát is veszélyezteti.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub a templom mögött egy olyan közel félhektáros telket készül teljesen beépíteni, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. 1989 után az egyház peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette.
A templom kereszthajójától mintegy tíz méterre épülő modern sportcsarnok és tanfelügyelőségi épület a tervek szerint mintegy húszméteres magasságig, a műemléktemplom ereszéig emelkedik majd fel.
Kapcsolódó írások:
- Újratemették a Karadjordjevic szerb királyi család tagjait
- Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
- Damaszkuszban pokolgép robbant egy templomnál
- Átadták a részben felújított jáki templomot
- Ferenc pápa megtöltötte az olasz templomokat
- Addig koldult, míg összejött a templom új szárnya
- Tizennégy Szehmet-szobrot találtak III. Amenhotep fáraó templomában
- Luxusóra árából akart számlát fizetni egy bolgár templom
- A pápaválasztó bíborosok római címtemplomukban miséztek
- Helyreállítják a bonyhádi katolikus templomot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


