Többen gyónnak
Ferenc pápa megtöltötte az olasz templomokat
Ferenc pápa egy hónappal ezelőtti megválasztása óta nőtt az olaszországi templomokba járók száma és többen gyónnak.
2013.04.16 07:38MTIA torinói székhelyű intézet által megkérdezett olasz papok 53 százaléka válaszolta azt, hogy a hívők száma megemelkedett az új egyházfő március 13-i megválasztása óta, és nőtt a gyóntatóhoz fordulók aránya is. A papok 48 százaléka egyenesen "jelentős", 25 százalékosnál nagyobb létszámemelkedésről számolt be.
A papok elmondták, hogy a templomba való visszatérésüket magyarázva a hívők Ferenc pápára hivatkoznak, hangsúlyozva, hogy az új egyházfő szavai, gesztusai győzték meg őket.
A Cesnur "Ferenc-effektusnak" nevezte el az új egyházfővel kapcsolatba hozható jelenséget. A kutatóközpontot vezető Massimo Introvigne a sajtónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a "hit felébredéséhez" hozzájárult XVI. Benedek döntése is, mivel a német pápa lemondása szintén "mélyen megérintette az olaszokat".
A Cesnur tavalyi felmérése szerint az olaszok 70,8 százaléka "távol érzi magát az egyháztól", és templomba csak esküvők vagy temetés alkalmából jár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


