RMDSZ-kongresszus

Kelemen Hunor: az autonómia ügye nem lehet fegyver a csatározásokban

"A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) meg kell teremtenie mind a területi, mind a kulturális autonómia jogi kereteit."

2013.05.25 13:59MTI
Fotó: MTI

Ennek érdekében a magyar politikai tényezőknek meg kell állapodniuk, hogy csatározásaikban az autonómia ügyét nem használják fegyverként - hangoztatta Kelemen Hunor elnöki beszámolójában szombaton, az RMDSZ Csíkszeredában zajló 11. kongresszusán.

Olyan hallgatólagos vagy írásos megállapodást kellene kötni, amelyet mindenki elfogad, "mert a legtöbb kárt akkor tudjuk okozni egymásnak, és különösen a mi közös ügyünknek, ha azt a látszatot keltjük, hogy vannak igazi autonómiaharcosok és vannak olyanok, akik ezzel szemben állnak" - mondta az RMDSZ elnöke.

Fontosnak nevezte, hogy egy eddigieknél részletesebb tervezetet terjesszenek a román parlament elé a Székelyföld státusáról.

Rámutatott: az RMDSZ-nek partnereket kell keresnie a román társadalomban, az európai példákra és az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés ígéreteire hivatkozva. 

Az RMDSZ elnöke kijelentette: Románia alkotmányának módosítása nem kényszer, hanem lehetőség arra, hogy Románia leszámoljon a nemzetállam 19. századi fogalmával, és a nemzeti közösségek államává lépjen elő. "Olyan alkotmányt akarunk, amely végre államalkotó tényezőként ismeri el a nemzeti kisebbségeket, amely szabad használatot biztosít nemzeti szimbólumainknak, és amely megteremti a közösségi autonómia lehetőségét. Szorgalmazzuk továbbá, hogy a hivatalos román nyelv mellett regionálisan a kisebbségek nyelve is legyen hivatalos" - hangoztatta Kelemen Hunor. 

Elutasította azt az egyik RMDSZ-politikus által a hetekben megfogalmazott vádat, miszerint a magyar oktatás intézményi önállósulása gettósítást jelentene. 

"Mi különálló oktatási intézményeket akarunk, amelyekben a döntéseket mi hozzuk meg" - magyarázta. A megválasztása óta eltelt két évet összegezve az RMDSZ elnöke egyebek közt az új oktatási törvényt említette, amely minden szinten biztosítja az anyanyelvű tanulás lehetőségét a magyar gyerekek számára. 

Rámutatott, az RMDSZ többéves küzdelme nyomán fogadta el a román parlament a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációját, alakított a bukaresti kormány önálló magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). 

Hozzátette: az RMDSZ kormányzati szerepvállalása idején tízszeresére növelték a magyar érdekeltségű műemléképületek felújításának költségvetését. Az RMDSZ előtt álló célkitűzésekről szólva Kelemen Hunor határidős feladatnak nevezte, a jövő évi európai parlamenti (EP) választásra való felkészülést. 

"Hiszünk abban, hogy működési zavaraival együtt az unió a legjobb politikai megoldás, ami Európában történhet - és a legjobb nekünk, erdélyi magyaroknak is." 

Az EP választásokra való felkészülés tehát részben becsületbeli ügyünk, részben stratégiai fontosságú kérdés, amennyiben az európai képviselet a hatékony kisebbségvédelem egyik fontos eszköze" - hangsúlyozta Kelemen Hunor az RMDSZ 11. kongresszusán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.