Vádemelés Charles Fejtő ellen
Pedofíliával, gyermekkereskedelemmel vádolják a gyemekvédelmi szervezet alapítóját
A nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) vádat emelt a francia állampolgárságú Charles Fejtő ellen, akit pedofíliával és gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak.
2013.05.20 19:49MTI
A vádirat szerint a 66 éves férfi - aki nem mellesleg az ASPECA nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítója - két évvel ezelőtt szexuális kizsákmányolás céljából százezer euróért megvásárolt egy tizennégy éves roma kislányt - közölte hétfőn internetes oldalán a Krónika napilap.
A gyermeket saját édesanyja, a nagyszalontai K. Ildikó adta el. A vádhatóság azt állítja, hogy Charles Fejtő nemcsak bántalmazta a kiskorút, de szexuális kapcsolatot is létesített vele, és arra kényszerítette, hogy szexuális orgiában vegyen részt vele és barátaival.
Charles Fejtőt 2011-ben, a bűnvádi eljárás elindításakor okirat-hamisítással is gyanúsították, ez most nem szerepel a vádpontok között. Az ügyészség azonban ezúttal is felidézte, hogy a férfit 2011 márciusában tetten érték, amint hamis papírokkal próbálta kicsempészni Romániából a kiskorút.
A DIICOT szerint Fejtő 2010 decemberében 34 ezer eurót kifizetett a vételárból a lány anyjának, sőt a hamis papírokat is ő szerezte be. Az ügyészség gyerekkereskedelem miatt az anya ellen is vádat emelt, akitől időközben megvonták a szülői jogokat, a lányt pedig állami gondozásba helyezték.
Az ügyészség emlékeztetett arra, hogy az ENSZ égisze alatt működő ASPECA gyermekvédelmi szervezet alapítója visszaesőnek számít. Charles Fejtőt - aki nem más, mint Fejtő Ferenc történész fia - 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert 1998-ban több alkalommal szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt. Fejtő ugyanis szervezetén keresztül háborús árvákat mentett meg a délkelet-ázsiai országból.
Kapcsolódó írások:
- Elfogták az USA egyik legkeresettebb pedofil bűnözőjét
- Interneten ismerkedett a pedofil férfi - kislánynak adta ki magát
- Kivégeztek egy gyerekgyilkost az Egyesült Államokban
- Zéró toleranciát sürgetett Ferenc pápa a pedofil papokkal szemben
- Pedofilgyanús ügyek aktáit tette közzé a Los Angeles-i érsek
- Tavaly 245 embert tartóztattak le pedofil bűncselekmények miatt
- Kémiai kasztrálás: Ázsiában megszületett az első ítélet
- Pedofil zsarut fogtak: ál-nyomozással csábított
- Pedofil bűncselekményekért négy év börtönre ítéltek egy lelkipásztort
- Pedofil vádak miatt országos vizsgálatot indítanak Ausztráliában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


