Tíz bűncselekményt ismert be
Pedofil bűncselekményekért négy év börtönre ítéltek egy lelkipásztort
Évtizedekkel ezelőtti pedofil bűncselekményekért négy év börtönre ítélték hétfőn az északnyugat-angliai Carlisle székesegyházának egykori kanonokját.
2012.11.19 22:29MTIA most 75 esztendős Ronald Jones a vádirat szerint még 1983 és 1991 között három fiúgyermek sérelmére követett el szexuális bűncselekményeket. A volt egyházi személyiség a bíróság előtt tíz ilyen bűncselekményt ismert be.
Az eljárás során kiderült, hogy az egyik sértett már 1993-ban panaszt tett az egyházi hatóságoknak, és Jones maga is megvallotta tettét az egyházmegye akkori - azóta elhunyt - püspökének, aki azonban nem jelentette az esetet a rendőrségnek, hanem csak elmozdította Jonest akkori egyházi tisztségéből és áthelyezte egy másik egyházközösséghez.
A rendőrség csak az idén szerzett tudomást az évtizedekkel ezelőtti bűncselekményekről, miután egy másik sértett feljelentést tett.
Carlisle jelenlegi püspöke, James Newcome a hétfői ítélet után megkövette Jones egykori visszaéléseinek áldozatait, és közölte: az egyházközség fenntartás nélkül elítéli az ellenük elkövetett bűncselekményeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


