Az Egyesült Államokban és hat további országban
Tavaly 245 embert tartóztattak le pedofil bűncselekmények miatt
Egy nemzetközi rendőri akcióban 245 embert sikerült letartóztatni pedofil bűncselekmények miatt tavaly az Egyesült Államokban és hat további országban.
2013.01.03 20:26MTIJohn Morton, az amerikai bevándorlásügyi és vámhivatal (ICE) igazgatója elmondta: a Napraforgó (Sunflower) fedőnevű rendőri akciót november 1. és november 7. között hajtották végre. Az Egyesült Államokban 222 személy csuklóján kattant a bilincs, 23 embert pedig további hat állam területén tartóztattak le. Ez utóbbiakat "kényes operatív okok" miatt nem nevezték meg. Olyan személyekről van szó, akik pedofil tartalmú képeket készítettek, birtokoltak vagy terjesztettek az interneten.
Az összehangolt hatósági műveletnek köszönhetően 123 kiskorút sikerült azonosítani, akik e pedofil bűncselekmények áldozataivá váltak. Köztük egészen kis gyermekek is voltak, öten éppen hogy betöltötték a harmadik életévüket, kilencen négy és hat, huszonegyen hét és kilenc, tizenegyen pedig tíz és tizenkét év közöttiek voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


