Egyetlen nap alatt
Merényletek, harcok Irakban: több mint 70 áldozat
Több mint hetven ember vesztette életét hétfőn az Irak különböző városaiban elkövetett robbantásos merényletekben és a fegyveres harcokban.
2013.05.20 17:34MTI
Fotó: MTI
Bagdadban a reggeli órákban legalább húsz ember halt meggépkocsiban elhelyezett pokolgépek felrobbanása miatt.
Reggel összesen nyolc robbantást hajtottak végre a főváros síita többségű negyedeiben. Napközben újabb merényletről érkezett hír, az ugyancsak gépkocsiba rejtett pokolgép tizenkét polgári lakos életét oltotta ki, húsz ember megsebesült. A főváros északi részén délután újabb pokolgép robbant, e merényletet Iránból érkezett síita zarándokok ellen szervezték, nyolc ember vesztette életét.
A déli - főleg síiták által lakott - Bászrában tizenegy személy esett áldozatul két hasonló merényletnek. Az egyik pokolgép egy forgalmas piac és zsúfolt éttermek közelében, a másik pedig egy buszvégállomás mellett lépett működésbe. Az ország keleti részén lévő - az al-Kaida egykori fellegvárának számító - el-Anbár tartományban huszonnégy rendőr halt meg a kormányellenes fegyveresekkel kialakult tűzharcban.
Az egyik eset előzménye az volt, hogy szombaton a tartomány székhelyén, Ramádiban fegyveresek tőrbe csaltak, majd elraboltak tíz szunnita - a síita hatalommal együttműködő - rendőrt. Hétfőre virradóra a hadsereg és a rendőrség által közösen létrehozott kommandós egység megpróbálta kiszabadítani a túszokat, de a hadművelet sikertelen volt, és tizenkét rendőr holtan maradt a tűzharc helyszínén, négyen pedig megsebesültek. Ugyanebben a tartományban, Hadita városban hétfőn ismeretlen fegyveresek két különböző helyen támadtak meg rendőrőrsöket, tizenkét rendőrt öltek meg.
Az elmúlt napok sorozatos merényleteire válaszul Núri al-Máliki síita miniszterelnök új biztonsági stratégiát eszelt ki, amely jelentős személycseréket irányoz elő a biztonságért felelős apparátusban.
Kapcsolódó írások:
- Irakban ismét rendőrök estek merényletek áldozatául
- Véres merényletek Irakban - kilenc halott, tíz rendőrt elraboltak
- Véres merényletek Irakban - sok a halott és a sebesült
- Iraki gyilkosságokért életfogytiglant kapott egy amerikai katona
- Újabb véres merényletek Irakban
- Legalább egy tucat áldozatuk van az iraki robbantásoknak
- Nincs bizonyíték vegyi fegyverek bevetésére Szíriában
- Irak: újabb merényletek, ismét sok halott
- Lemondásra szólította fel az iraki kormányt a parlament elnöke
- Pokolgépes merényletek: rengetegen meghaltak Irakban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


