A síiták és szunniták közötti konfliktus
Véres merényletek Irakban - kilenc halott, tíz rendőrt elraboltak
Több merényletet hajtottak végre szombaton Irakban, ezek kilenc halálos áldozattal jártak. A terrorakciók hátterében részben a muzulmán felekezetek közötti ellentétek állnak.
2013.05.18 18:00MTI
A célpontok mindegyik esetben a Núri al-Máliki síita miniszterelnök kormányához hű fegyveres erők képviselői voltak.
Bagdad egyik déli városrészében egy fegyveres csoport behatolt a terroristaellenes erők egyik tisztjének a házába, és ott végeztek a tiszttel, feleségével és két gyerekével. A merénylők, miután elhagyták a házat, tüzet nyitottak egy járőri egységre, amelynek egyik tagját ugyancsak halálra sebezték.
A nyugati Anbár tartományban, Fallúdzsa közelében a Szahva nevű szunnita (a kormányt és az amerikaiakat támogató) szervezet négy tagját lőtték le. Ugyanannak a tartománynak a székhelyén, Ramádiban fegyveresek tőrbe csaltak, majd elraboltak tíz szunnita rendőrt.
Bár ez utóbbi merényleteket egyelőre nem vállalta senki magára, a hírügynökségek emlékeztetnek, hogy a korábbi hasonló akciókat az ugyancsak szunnita kormányellenes csoportok hajtották végre.
Irakban kibékíthetetlennek tűnnek a síita vezetésű iraki kormány és a szunnita kisebbség közötti feszültségek, ez utóbbi ugyanis úgy érzi, hogy másodrendű állampolgárokként kezelik tagjait. A síiták és szunniták közötti konfliktus csúcspontján, a 2006-2007-es években ezrek vesztették életüket erőszakos cselekményekben. A szunniták december óta rendszeresen tartanak tüntetéseket Núri al-Máliki hatalma ellen.
A síita iraki kormánnyal szembenálló szunniták egy része árulónak tekinti az ugyancsak szunnita Szahvát, amelynek tagjai közvetlenül az iraki kormánytól kapnak fizetést. E szervezetet 2006-ban alapították törzsfők az ország szunnita régióiban, és korábban - az amerikaiakat segítve - sikerült elűznie az al-Kaidához tartozó felkelők többségét, bár az utóbbiak rendszeresen indítanak megtorló akciókat.
A szunniták elleni szunnita merényletek megszaporodtak az utóbbi időben. Néhány héttel ezelőtt az iraki hadsereg három, valamint az al-Kaida ellen harcoló szunnita milícia öt tagja vesztette életét két különböző helyszínen kitört tűzharcban.
Kapcsolódó írások:
- Újabb véres merényletek Irakban
- Legalább egy tucat áldozatuk van az iraki robbantásoknak
- Irak: újabb merényletek, ismét sok halott
- Lemondásra szólította fel az iraki kormányt a parlament elnöke
- Pokolgépes merényletek: rengetegen meghaltak Irakban
- Irakban "álhírek" terjesztéséért bevonták több tévéadó engedélyét
- Tűzharc Irakban, szunnita milicisták háborúval fenyegetnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


