A parancs az parancs
Mit tettél, Barack? - Obama elbénázta
Az esernyő alól beszélő elnök sajnálkozását fejezte ki a Rózsakert gyepén elhelyezett székeken helyet foglaló hallgatóságnak - főképpen újságíróknak - hogy ők kint maradtak az esőben.
2013.05.18 05:12MTI
Fotó: MTI
Vihart kavart Barack Obama amerikai elnök amiatt, hogy a török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatója közben, a váratlanul eleredt eső miatt díszegyenruhás tengerészgyalogosokkal esernyőt tartatott a saját és a vendége feje fölé - közölték pénteken amerikai internetes híroldalak. A fegyvernem szolgálati szabályzatának vonatkozó előírása szerint ugyanis egyenruhát viselő férfi tengerészgyalogosnak tilos esernyőt tartania, az ugyanis zavarja a tisztelgésben.
Obama csütörtökön a szabad ég alatt tartott közös sajtótájékoztatót Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében, amikor esni kezdett. Ekkor felkért két tengerészgyalogost, hogy tartsanak esernyőt a fejük fölé, aki nem tagadták meg az amerikai fegyveres erők főparancsnokának utasítását. Greg Wolf kaptány, az amerikai tengerészgyalogság szóvivője szerint "rendkívül ritkán" fordul elő, hogy a fegyvernem állományának tagjai esernyőt tartsanak és az a fehér házi eseményen kizárólag azért fordulhatott elő, mert az elnöknek szüksége volt erre.
Az esernyő alól beszélő elnök egyébként sajnálkozását fejezte ki a Rózsakert gyepén elhelyezett székeken helyet foglaló hallgatóságnak - főképpen újságíróknak - hogy ők kint maradtak az esőben. Az elnököt főleg az eset miatt főleg jobboldali lapokban és konzervatív politikusok részéről érték bírálatok.
Kapcsolódó írások:
- Obama nem kér bocsánatot a lehallgatás miatt
- Obama: "tűrhetetlenek" az adóhivatalnál feltárt visszaélések
- Obama beintett Észak-Koreának - "azok az idők elmúltak"
- Obama: kizárt, hogy amerikai csapatokat vezényeljenek Szíriába
- Obama: tisztázni kell, ki vetett be vegyi fegyvert Szíriában
- Obama elnök Anthony Foxxot jelölte közlekedési miniszteréül
- Obama és Putyin megállapodott a terrorelhárítási együttműködés elmélyítéséről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


