Forró drót
Obama és Putyin megállapodott a terrorelhárítási együttműködés elmélyítéséről
Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon megállapodott, hogy intenzívebbé teszik az országaik közötti együttműködést a terrorelhárítás területén és Szíria ügyében.
2013.04.30 03:15MTIOrosz részről hangsúlyozták: a kétoldalú terrorelhárítási együttműködés elmélyítése különösen a bostoni robbantásos merénylet nyomán vált indokolttá. A Kreml tájékoztatása szerint a telefonbeszélgetést az amerikai elnök kezdeményezte. A Fehér Ház közleményben adta hírül, hogy Barack Obama kifejezte együttérzését a Moszkva melletti múlt heti kórháztűz miatt, amelynek több tucatnyi halálos áldozata volt, és ismételten hangsúlyozta nagyrabecsülését azért a szoros együttműködésért, amelyet Oroszország biztosított a bostoni maratonon elkövetett támadást követően.

Mindkét elnök hangsúlyozta a 2014-ben Szocsiban megrendezendő téli olimpiai játékok biztonságának a fontosságát. Miközben áttekintették a szíriai helyzetet, Obama aggályait hangoztatta a szíriai vegyi fegyverekkel kapcsolatban. A felek megállapodtak arról, hogy szoros konzultációs kapcsolatban maradnak Szíriával összefüggésben és az arab országgal kapcsolatos tárgyalások folytatására utasították John Kerry amerikai, illetve Szergej Lavrov külügyminisztert.
Mindkét elnök várakozással tekint a G8-országok tanácskozása alkalmából megtartandó személyes találkozás, valamint a szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozó elé. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte, hogy a második találkozóra a G20-csoport szentpétervári tanácskozása előtt kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06