Állítólag tüntetők ellen követték el őket
Visszaélések Venezuelában: Hágához fordul egy civil szervezet
A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) kérte fel egy venezuelai civil szervezet vi több állítólagos hatósági visszaélés kivizsgálására, amelyeket a vitatott kimenetelű választásokat követő tüntetésekben részt vevő fiatalok ellen követtek el.
2013.05.11 10:12MTI
A bejelentés szerint a Foro Penal Venezolano nevű szervezet a héten küldte el beadványát a hágai bírósághoz. A kérelemben idézett visszaéléseket, például kínzást katonai létesítmények területén követték el a választás utáni tüntetéseken őrizetbe vett, többnyire 15-22 éves fiatalok ellen. Lélektani és testi jellegű bántalmazásról egyaránt szó van: a foglyokat állítólag kormánypárti szlogenek éneklésére kényszerítették, jéggel és más tárgyakkal ütötték, vizelettel locsolták, egyes fiatal lányokat pedig mások előtt meztelenre vetkőztettek.
A Valencia, Barinas, Barquisimeto városokban április közepén elkövetett cselekmények a civil szervezet szerint beleilleszkednek az embertelen bánásmód kategóriába, az áldozatok száma megközelíti a 200-at. A polgári beadvány készítői az érintett létesítmények ügyeletben lévő parancsnokait személyesen is felelőssé teszik a visszaélésekért. Az AP amerikai hírügynökség szerint a venezuelai főügyészség és a védelmi minisztérium egyelőre nem volt hajlandó kommentálni a bejelentést.
Az ügyészség korábbi közlése szerint hatósági oldalon mindössze két, rendőrök általi feltételezett visszaélést vizsgálnak. Venezuelában mindmáig feszült maradt a helyzet azóta, hogy az év elején elhunyt Hugo Chávez elnök kijelölt utódja, Nicolás Maduro csak csekély többséggel győzött az április 14-én tartott elnökválasztáson Henrique Capriles ellenzéki jelölt előtt. A kormány az ellenzéket teszi felelőssé azért, hogy a Maduro-tábort ért csalási vádak miatt tartott tüntetések helyenként erőszakba torkolltak, és legalább 9 haláleset történt.
Az ellenzék szerint a kormány eltúlozza az erőszak nagyságát és az áldozatok számát. Az ICC-t 2002-ben hozták létre, ez az első olyan állandó bíróság, amely háborús vagy emberiesség elleni bűnöket elkövető egyének felett hoz ítéletet.
Kapcsolódó írások:
- Venezuelai elnökválasztás: hivatalos panaszt nyújtott be az ellenzék
- Ökölharc a venezuelai parlamentben
- Maduro a kubai-venezuelai szövetség ápolását ígéri
- Venezuela - ellenőrzik a még nem ellenőrzött voksokat is
- Spanyolország elismerte Madurót győztesnek
- Capriles lefújta a caracasi tüntetést
- Venezuela: az USA nem fogadja el választási eredményt
- Venezuelai elnökválasztás - Maduro győzött
- Henrique Capriles a szavazatok újraszámlálását követeli
- Chávez kijelölt utódja győzött
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06