Venezuelai elnökválasztás
Capriles lefújta a caracasi tüntetést
Tartva az erőszakcselekményektől lefújta a szerdára Caracasba meghirdetett tömegtüntetést Henrique Capriles, a venezuelai ellenzék vezetője.
2013.04.17 08:14MTICapriles közölte kedden, hogy hiteles információk birtokába jutott, amelyek szerint a caracasi hatalom azzal bízta meg embereit, hogy szivárogjanak be a tüntetők közé, és erőszakcselekményeket idézzenek elő. A politikus ezért arra kérte a híveit, hogy mégse menjenek tüntetni.
A venezuelai elnökválasztáson győztesnek kihirdetett Nicolás Maduro előzőleg közölte, hogy nem engedélyezi az ellenzék szerdára meghirdetett tömeggyűlését, amelyet az ellenzék a választási bizottság székházánál tartott volna meg, hogy követelje a szavazatok újraszámlálását. Legfrissebb jelentések szerint az erőszakba torkolló hétfői ellenzéki tüntetéseken heten haltak meg, és 61-en megsérültek.
A hatóságok 135 embert vettek őrizetbe. Maduro az Egyesült Államokat tette felelőssé az erőszakcselekményekért. A tiltakozások azután kezdődtek, hogy a választási bizottság az ellenzék tiltakozása ellenére az elnökválasztás győztesévé nyilvánította Nicolás Maduro ügyvivő elnököt. A testület szerint Maduro - a néhai venezuelai államfő, Hugo Chávez kijelölt utódja - a szavazatok 50,7 százalékával nyerte meg a választást, míg az ellenzék jelöltje, Henrique Capriles a voksok 49,1 százalékát gyűjtötte össze.
Még a bejelentés előtt az Egyesült Államok és az Amerikai Államok Szervezete is a leadott szavazatok újraszámlálását követelte, tekintettel a rendkívül szoros eredményre. Evo Morales bolíviai elnök pedig arra szólította az Egyesült Államoktól, hogy tartsa tiszteletben a venezuelai elnökválasztás eredményét. Henrique Capriles szerint ha nem számlálják újra a voksokat, akkor Venezuela élén "illegitim elnök" áll majd.
Az északkelet-venezuelai Miranda állam parlamentjének képviselői közben ultimátumot intéztek Caprileshez: azt üzenték neki, hogy amennyiben 24 órán belül nem tér vissza az államba, és nem folytatja a kormányzói tisztségével járó teendőket, megüresedettnek fogják nyilvánítani az állását. Aurora Morales parlamenti elnök közölte, hogy Capriles csak április 14-ig, az elnökválasztás befejezéséig kapott engedélyt a távolmaradásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06