A felkelés kitörésésének 68. évfordulója
A cseh államfő reméli, nem lesz szükség újabb felkelésre
Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint az 1945. májusi prágai felkelés legfőbb oka az volt, hogy nácik megalázták a cseh nemzetet, és az méltóságának elvesztése miatt fellázadt.
2013.05.05 19:37MTIAz 1945. május 5-én Prágában kitört náciellenes felkelés "legfőbb oka a cseh nemzet egyre nagyobb megalázása és a méltóság elvesztése volt" - jelentette ki Zeman vasárnap a felkelés kitörése 68. évfordulójának megünneplésén vasárnap Prágában. "Ezt az váltotta ki, hogy az emberek nem mondhatták el szabadon véleményüket, nem választhattak szabadon, és manipulálták őket" - tette hozzá az államfő, aki szerint mindez a kommunista időszak idején megismétlődött.
"Az emberek lélek nélküli bábuk voltak a korabeli totalitárius rendszerek kezében" - mondta Zeman.
A cseh elnök úgy vélte, hogy a mai rendszer demokratikus ugyan, de egy újabb felkelés okai "csak látszólag" múltak el. "Az emberek elveszítik a méltóságukat is, ha elveszítik munkájukat és nem tudnak újat szerezni. A tisztességesen dolgozó emberektől pedig akkor veszik el méltóságukat, amikor hátuk mögött munka nélkül nőnek fel az újgazdagok" - hangoztatta a cseh elnök.
"A haragról, a gyűlöletről, az indulatról beszélek, amelyet nemzetünknél, vagy annak egy nagyon jelentős részénél éppen az emberi méltóság lábbal tiprásának új formái válthatnak ki" - hangsúlyozta Zeman.
Beszédében az elnök felszólította a cseh politikusokat, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a korrupció és az állami vagyon szétlopása megakadályozásának, törődjenek az új munkahelyek megteremtésével, s változtassák meg a választási törvényt, hogy nagyobb szerepet kaphassanak a polgári kezdeményezések.
"Azt szeretném, hogy a politikusok hibái miatt ne legyen szükség egy új prágai felkelésre" - zárta beszédét a cseh államfő.
Az 1945. május 5-én kirobbant prágai felkelés a cseh nemzet legnagyobb náciellenes fegyveres megmozdulása volt a második világháború idején. A Prágában és környékén lezajlott harcoknak csak cseh oldalon mintegy 10 ezer halottja volt. A felkelés utolsó összecsapása május 11-én, tehát már a háború hivatalos befejezése után történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06