Gáz lehetett
Robbanásban leomlott egy házrész Prága belvárosában
Emberek lehetnek a romok alatt, több környező épület ablaka betört. A hatóságok kiürítették ezeket az épületeket. A körzetet kordonnal vették körbe.
2013.04.29 12:08MTIErős robbanás következtében részlegesen beomlott hétfőn egy épület belseje Prága belvárosában, és a törmelékek valószínűleg több embert maguk alá temettek, több tucatnyian megsérültek - közölték a hatóságok.
A rendőrség szóvivője valószínűnek nevezte, hogy gázrobbanás történt, és hogy az épületben feltehetőleg 15 ember tartózkodott a tragédia időpontjában.
Egy tűzoltó szóvivő szerint halálos áldozat nincs. A sérültek száma elérheti az 55 is, 40 sérültet kórházba kellett szállítani, és közülük négynek súlyos az állapota. Sokakat üvegszilánk sebesített meg.
A robbanás pánikot keltett a környéken, sokan azt gondolták először, hogy terrorcselekmény történt. A helyszínen terrorelhárító rendőröket is látni lehetett.
Több ember a helyszín közelében elmondta, hogy gázszagot érez - jelentette a cseh média.
Az épületben van a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) irodája és egy művészeti galéria. A környező épületek ablakai is betörtek. Ezekből az épületekből a bent tartózkodókat - körülbelül 220 embert - evakuáltak. A beomlott épület melletti utcaszakaszokat törmelék borítja. A környéket kordonnal zárták körbe. A helyszín nagyon közel van a Nemzeti Színház épületéhez.
Kapcsolódó írások:
- Pakisztán - újabb robbantások képviselőjelöltek irodáinál
- Bostoni robbantás - hevesen vitatkozott a dzsihádról az anyjával a merénylő
- Újabb robbantásos merényletek Pakisztánban
- Pokolgépes merényletsorozatra készültek - súlyos büntetést kaptak
- A Carnajev fivérek anyja lemondani készül amerikai állampolgárságáról
- Felrobbantotta a feleségét a válóperes tárgyaláson
- Játékautó-távirányítót használtak a robbantáshoz a Carnajev fivérek
- Hatalmas gázrobbanás két amerikai uszályon - képpel!
- Tudták a bostoni robbantóról, hogy potenciális terrorista
- Kerry: az amerikai titkosszolgálatok Oroszországgal közösen nyomoznak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06