Szomorú baleset Kentuckyban
Agyonlőtte kétéves húgát egy ötéves kisfiú
Agyonlőtte kétéves húgát egy ötéves kisfiú Kentucky államban, miközben az édesanyjuk néhány percre felügyelet nélkül hagyta őket.
2013.05.02 16:47MTIA gyilkos fegyver egy 22-es kaliberű, egylövetű sportpuska volt, amelyet a gyerek a születésnapjára kapott. A fiú játszott a fegyverrel, amikor az váratlanul elsült, pedig gyerekzár is volt rajta. A szerencsétlenség Kentucky állam déli részén, Caroline Sparksban történt kedden. A rendőrség szerint azon a környéken nem megy ritkaságszámba, hogy kisgyerekek lőfegyverrel rendelkeznek.
A puska gyártója, a Crickett fegyvergyár háromfajta 22-es modellt is forgalmaz gyerekek számára, a tusán rózsaszín, piros, fehér és kék erezettel, Az első karabélyom reklámszlogennel. A Caroline Sparks-i eseten kívül az elmúlt hónapokban két olyan lőfegyverbaleset is történt az Egyesült Államokban, amelyek során kisgyerekek öltek.
Április elején Tennessee államban lőtt agyon egy négyéves fiú egy 48 éves nőt, majd néhány nappal később, New Jerseyben egy hatéves kisfiú sebezte halálra négyéves játszótársát. Az Obama-kormány a decemberi newarki vérfürdő után - amelyben egy fegyveres egy iskolában 26 embert, köztük 20 kisgyereket agyonlőtt - kísérletet tett a fegyvertartás szabályainak szigorítására, ám a próbálkozás a kongresszusban elbukott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06