Két eltűnt Peruban
Az óceánba zuhant egy turistákat szállító hőlégballon
A Csendes-óceánba zuhant Peru partjainál egy turistákat szállító hőlégballon, fedélzetén hét emberrel.
2013.04.29 07:29MTIA hatóságok közlése szerint öt nőt sikerült kimenteni a vízből, míg a pilóta és egy másik férfi eltűnt. Wilfredo Pedraza belügyminiszter azt mondta, hogy a turisták egyike sem viselt mentőmellényt.
A perui hadiflotta, a légierő és a rendőrség helikopterekkel, hajókkal és jet skikkel kutatott egész vasárnap a két eltűnt férfi után, egyelőre eredménytelenül.
A hatóságok szerint a nők azért élhették túl a balesetet, mert a hőlégballon kosarában maradtak, s az nem süllyedt el a vízben. Őket a flotta egyik kórházába szállították.
Az üzemeltető társaság menedzsere azt mondja, hogy erős szél térítette le eredeti útvonaláról a hőlégballont, amellyel általában a partvonal felett utazhatnak a turisták.
Az egyiptomi Luxorban múlt vasárnap újították fel a hőlégballonos utakat, miután két hónapja 19 turista, köztük egy magyar halálával végződött egy 300 méter magasban kigyulladt ballon balesete. A szerencsétlenség után Kína legnagyobb hőlégballonos klubjának vezetője arra sürgette a kormányt, hogy határozottabban lépjen fel az illegális repülések és gyártások ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


