Külügy
Luxori hőlégballon-baleset - hivatalos megerősítés a magyar áldozatról
A Külügyminisztérium megkapta az egyiptomi hatóságoktól a hivatalos megerősítést arról, hogy a kedden az egyiptomi Luxorban történt hőlégballon-balesetben egy magyar állampolgár is meghalt.
2013.02.26 16:49MTIA tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette: a konzuli szolgálat haladéktalanul megkezdte a szükséges lépések megtételét.
A 21 embert szállító hőlégballon a Nílus nyugati partja fölött, körülbelül 300 méteres magasságban volt, amikor kigyulladt, felrobbant, majd egy cukornádültetvényre zuhant.
Ezzat Szaad luxori kormányzó újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy kilenc hongkongi mellett francia, brit, belga, magyar és japán állampolgárok utaztak a hőlégballonon.
Egy biztonsági tisztségviselő azt mondta, a balesetnek 18 halálos áldozata van. Két külföldi turista - állampolgárságukat nem közölték - és a légi jármű egyiptomi kormányosa élte túl a katasztrófát. Mind a 18 holttestet megtalálták - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


