A Bhutto-gyilkossággal kapcsolatban
Házi őrizetbe helyezték Musarrafot
Benazir Bhuttót, aki két alkalommal is az ázsiai ország miniszterelnöke volt, Ravalpindiben ölték meg 2007-ben egy öngyilkos merényletben.
2013.04.26 10:58MTIHázi őrizetbe helyezte egy pakisztáni bíróság pénteken Pervez Musarraf volt államfőt Benazir Bhutto volt kormányfő meggyilkolása ügyében - közölték ügyvédek.
A nyugalmazott tábornokot, aki 1999 és 2008 között volt Pakisztán elnöke, azzal vádolják, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket Bhutto védelmére, aki 2007-ben tért vissza önkéntes száműzetéséből.
Benazir Bhuttót, aki két alkalommal is az ázsiai ország miniszterelnöke volt, Ravalpindiben ölték meg 2007-ben egy öngyilkos merényletben, röviddel azután, hogy egy választási nagygyűlésen több ezer híve előtt beszédet mondott. A Musarraf-kormány a pakisztáni tálibokat vádolta meg Bhutto meggyilkolásával, amit az iszlamisták tagadtak. Bilaval Bhutto Zardari, a meggyilkolt politikus fia, a kormányzásról most leköszönő Pakisztáni Néppárt elnöke Musarrafot vádolja a gyilkossággal.
A Bhutto-gyilkosság ügyét vizsgáló Szövetségi Nyomozó Ügynökség (FIA) azért kérte a volt elnök házi őrizetbe helyezését, hogy kihallgassák őt arról, miért nem hoztak intézkedéseket Bhutto asszony biztonsága érdekében az életét fenyegető komoly veszélyek ellenére.
A bírósági végzés szerint Musarrafnak április 30-án kell ismét megjelennie a bíróság előtt. A volt elnököt Iszlámábád-környéki, erősen őrzött villájában fogják kihallgatni. A hatóságok kérésére nem zárták börtönbe, mert a tálibok a múlt hónapban videoüzenetben életveszélyesen megfenyegették.
Musarraf márciusban tért haza négyévi dubaji és londoni önkéntes száműzetéséből, hogy induljon a május 11-i parlamenti választásokon, de a választási bizottság nem engedélyezte jelölését. A volt elnököt hazaárulással is vádolják: a vád szerint Musarraf jogellenesen járt el, amikor 2007. november 3-án, még államfőként rövid időre rendkívüli állapotot hirdetett ki, s elmozdította állásukból az ország főbíráit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


