Márciusban tért vissza hazájába
Meghosszabbították Musarraf előzetes letartóztatását
Az illetékes iszlámábádi bíróság két héttel meghosszabbította szombaton Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök előzetes letartóztatását abban az ügyben, amelyben azzal vádolják, hogy államfőként 2007-ben jogellenesen hirdetett ki rendkívüli állapotot, és mozdította el állásukból az ország főbíráit.
2013.04.20 13:02MTIMusarraf március 24-én tért vissza hazájába négyévi önkéntes száműzetés után, hogy jelöltesse magát képviselőnek a május 11-i parlamenti választásokra, végül azonban nem kapott engedélyt erre. A volt elnöknek többször is meg kellett jelennie a bíróságon, hogy döntsenek arról: szabadlábon védekezhet-e.
Az ügyet tárgyaló bíró csütörtökön elutasította a kérelmet, és Musarraf őrizetbe helyezése mellett döntött. A politikust azonban testőrei kimenekítették a tárgyalóteremből, és a villájába vitték. Musarrafot végül a rendőrök pénteken az iszlámábádi bíróságra vitték, ahol kimondták, hogy két napra előzetes letartóztatásba helyezik, de hagyták hazatérni, vagyis gyakorlatilag házi őrizetbe került.
Szombaton ismét megjelent a bíróságon, ekkor hosszabbították meg előzetes letartóztatását két héttel. Musarraf ellen több más ügyben is eljárás indult, így a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány szakadár vezetőjének, Akbar Bugtinak és Benazir Bhutto volt miniszterelnöknek a meggyilkolásával kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


