Eilat, Akaba
Lövedékek csapódtak be Izraelben
Egy iszlamista szervezet vállalta a felelősséget.
2013.04.17 15:44MTIKét rakéta csapódott be Eilatban, Izrael vörös-tengeri üdülővárosában és két másik a szomszédos jordániai Akabában - jelentette szerdán az izraeli rádió. Az iszlamista Medzslisz Súra al-Mudzsahedin elnevezésű szervezet vállalta a felelősséget a támadásokért.
Az iszlamista szervezet gázai szalafista csoportokat tömörít. Az interneten közzétett nyilatkozatában azt hangoztatta: az akcióval azt kívánta megtorolni, hogy az izraeli hadsereg a múlt héten rátámadt azokra a tüntetőkre, akik egy palesztin fogoly halála miatt tiltakoztak.
A rakétákat a Sinai-félszigetről, Egyiptomból lőtték ki. Ezek egyike egy épülő eilati lakónegyedben, a másik pedig a város külső, lakatlan részében robbant fel. Károk nem keletkeztek, és senki sem sebesült meg.
Az Eilatba telepített Vaskupola védelmi rendszer nem lépett működésbe, mert az csak a lakott részekre tartó lövedékeket semmisíti meg. Az eliatiak szerint csak a becsapódások után szólalt meg a légvédelem, az új figyelmeztető rendszert az eset nyomán majd ellenőrzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


