Bostoni robbantás
Áder János nyilatkozatban ítélte el a történteket
A köztársasági elnök együttérzését fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak, és mielőbbi gyógyulást kíván a sebesülteknek.
2013.04.16 18:16MTIÁder János köztársasági elnök határozottan elítéli a Boston Marathon versenyzői és nézői ellen elkövetett robbantásokat - az államfő erről szóló nyilatkozatát Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója juttatta el kedden az MTI-nek.
Egy futóverseny békés résztvevői elleni gyalázatos támadásra nincs, és nem is lehet elfogadható magyarázat - fogalmazott az államfő.
A köztársasági elnök együttérzését fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak, és mielőbbi gyógyulást kíván a sebesülteknek.
Helyi idő szerint hétfő délután hárman meghaltak, több mint 140-en pedig megsebesültek, miután két pokolgép robbant fel a bostoni maraton célegyenesében. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint terrorcselekmény történt.
A magyar Külügyminisztérium szintén együttérzését fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.
Kapcsolódó írások:
- Bostoni robbantás - családi tragédiát okozott a merénylet
- Bostoni robbantás - sportolók reagálásai
- Bostoni robbantás - itt lehet érdeklődni a hozzátartozók iránt
- Bostoni robbantás - részvétnyilvánítások
- Bostoni robbantás - szigorú biztonsági intézkedések az atlétikai vb-re
- Bostoni robbantás: terroristák vagy csak egy magányos támadó volt?
- Milyen nyolcéves kislány halt meg a bostoni célegyenesben?
- Bostoni robbantás - két szálon folyik a nyomozás
- Pakisztáni tálibok: "nem vettünk részt a merényletben"
- Törölték a Boston-Indiana összecsapást a hétfői robbantások miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


