Koreai-félsziget
Obama újabb provokációra számít Phenjan részéről
Az amerikai elnök további provokatív lépésekre számít Észak-Korea részéről a következő hetekben, de azt nem hiszik Washingtonban, hogy a kelet-ázsiai ország képes atom robbanótöltetet szerelni ballisztikus rakétára.
2013.04.16 18:08MTIBarack Obama erről az NBC televízióban beszélt kedden. Közölte: remélik, hogy megtudnak birkózni ezekkel a provokációkkal, és át lehet lépni egy következő fázisba, amikor az észak-koreaiak már diplomáciai úton próbálnak megoldani egyes ügyeket.
A felvétel még hétfőn készült, mielőtt Bostonban pokolgépek megöltek három embert és megsebesítettek több mint százat.
Az elmúlt hetek egy sor kardcsörtető megnyilvánulása után Phenjan ismét megfenyegette Dél-Koreát, és bocsánatkérést követelt tőle az Észak-Korea elleni megmozdulások miatt. Elutasította az amerikai tárgyalási kezdeményezéseket is, de egy amerikai katonai forrás szerint az észak-koreai vezetés kiutat keres a túlfűtött retorikájából.
Obama úgy véli, hogy Észak-Korea kardcsörtetése a régi viselkedési mintára hasonlít. Ehhez folyamodott a mostani vezető, Kim Dzsong Un apja és nagyapja is. Amikor elnök lettem, világosan leszögeztem, hogy nem jutalmazzuk az ilyen provokatív magatartást - mondta.
Az Egyesült Államok ugyanakkor óvintézkedéseket tesz. Biztosnak kell lennünk abban, hogy foglalkozunk minden ottani eshetőséggel. Éppen ezért szerveztük át rakétavédelmi rendszerünk területi elhelyezkedését - hogy megvédjük magunkat minden számítási hibájuktól - magyarázta az elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


