Thatcherről kérdezték az embereket
A britek zöme szerint jó, de megosztó miniszterelnök volt a Vaslédi
A britek többsége szerint jó miniszterelnök, ugyanakkor nagyon megosztó személyiség volt Margaret Thatcher.
2013.04.14 16:34MTIA The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap megbízásából elvégzett országos felmérés kimutatta, hogy a britek 61 százaléka szerint a 87 esztendős korában hétfőn elhunyt egykori kormányfő a miniszterelnöki tisztségben eltöltött 11 éve után megosztottabb országot hagyott hátra, mint amilyent 1979-ben aratott választási győzelme után átvett.
A válaszadóknak mindössze a 16 százaléka mondta azt, hogy a brit társadalom egységesebbé vált Margaret Thatcher kormányzásának idején. A néhai miniszterelnök általános megítélésére vonatkozó kérdésre összesen 46 százalék minősítette jónak, vagy nagyszerűnek Thatcher kormányfői kvalitásait, 9 százalék szerint ugyanakkor Margaret Thatcher rossz, 26 százalék szerint pedig egyenesen "rettenetes" miniszterelnök volt.
A közvélemény-kutatásba bevontak 46 százaléka tartja úgy, hogy Thatcher jobb állapotban hagyta hátra a brit gazdaságot; 36 százalék viszont ezzel ellenkező véleményének adott hangot. Ugyancsak 46 százalék tartotta helyes döntésnek, hogy Margaret Thatcher kormányzásának idején az addigi 83 százalékról 40 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó legfelső kulcsa, és szintén 36 százalék azoknak az aránya, akik ezzel nem értenek egyet.
Abban viszont az abszolút többség - 57 százalék - egyetért, hogy Margaret Thatcher kormányzása után Nagy-Britannia nagyobb megbecsültségnek örvendhetett világszerte, mint korábban, a válaszadók több mint kétharmada - 68 százaléka - pedig helyes lépésnek nevezte, hogy a Thatcher-kormány fegyveres erővel foglalta vissza a Falkland-szigeteket az argentin hadsereg 1982-es inváziója után.
A britek háromnegyede viseltet ellenérzéssel azzal kapcsolatban, hogy egyes csoportok "utcabálokat" rendeznek Thatcher halálának "megünneplésére": a megkérdezettek 75 százaléka mondta azt, hogy elítéli az ilyen rendezvényeket. Az ilyen jellegű megmozdulások központi helyszíne a londoni Trafalgar tér volt, ahol szombat este hozzávetőleg ezren gyűltek össze.
A demonstrálók többször a "Rejoice" - "Örvendezzetek" - jelszót skandálták, sokan pezsgőt bontottak, csillagszórókat gyújtottak és konfettit szórtak. Margaret Thatchertől jövő szerdán vesznek végső búcsút katonai tiszteletadással; a temetési szertartáson jelen lesz II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


