Nem mindenki szomorkodik
"A boszorkány halott" - morbid ünnepségeket terveznek Thatcher halálára
Margaret Thatcher halála nem csak részvétnyilvánításokat váltott ki az emberekből: szerte Nagy-Britanniában utcai ünnepségeket szerveznek az interneten szombatra azok, akik nem szívelték az egykori konzervatív párti brit miniszterelnököt.
2013.04.11 17:31MTIA demonstrációkat egy 45 éves brightoni tanárnő kezdeményezte a világhálón "Citizen Smith" néven - derítette ki a brit média. Romany Blythe létrehozott egy Facebook-csoportot "A boszorkány halott" néven, és mintegy ötezer embert mozgósított a tüntetésekre országszerte.
A tanárnő azt írta a közösségi portálon, hogy ünnepséget tartanak szombaton a londoni Trafalgar téren, és az eseményen "több ezren fognak részt venni". Az aktivista szerint a megmozdulás nem Thatcher személye, hanem a politikája ellen irányul.
A The Guardian című lap arról írt csütörtökön, hogy a rendőrség nagy erőkkel készül a demonstrációra London belvárosában. Alig néhány órával Thatcher hétfői halála után spontán utcai ünneplések voltak több helyszínen is Nagy-Britanniában. London déli városrészében, Brixtonban több százan gyűltek össze, rögtönzött utcai diszkóval, a Thatcher-korszak ismert zenei számaival, dobozos sörrel köszöntve a volt kormányfő halálát. A skóciai Glasgow központjában is mintegy 300 ember gyűlt össze a
Twitteren sebtében meghirdetett ünneplésre. "A boszorkány halott", Maggie Maggie Maggie, halott, halott, halott" - skandálták, s közben többen pezsgősüveget bontottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


