Egységes információs törvény
Kuvait szigorítaná a sajtóvétségekért kiszabható büntetéseket
Új sajtótörvény tervezetét fogadta el a kuvaiti kormány, amely tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az iszlámot megsértő újságírókat, valamint több mint egymillió dolláros bírságot róna ki az emír rágalmazásáért.
2013.04.11 14:11MTIA kabinet még nem hozta nyilvánosságra a több napilap által részletezett „egységes információs törvény” tervezetét. A jogszabály akkor lép életbe, ha azt a kormánypárti parlament is elfogadja, majd Sejk Szabah al-Ahmad asz-Szabah kuvaiti emír kihirdeti.
A törvény szerint akár tíz év börtönbüntetéssel is sújthatóak azok, akik megsértik a vallást, Mohamed prófétát, társait vagy feleségeit. Ugyanez vonatkozik a rezsim megdöntésére felszólító írások szerzőjére. Emellett 50 ezer dínártól 300 ezer dínárig (175 ezer dollártól 1,05 millió dollárig) terjedő pénzbírság vár az emír és a koronaherceg rágalmazóira.
Az emír jó hírének megsértésével kapcsolatos jogi vonatkozásokat jelenleg a büntető törvénykönyv szabályozza, öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az elkövetőket. A közelmúltban több ellenzéki került börtönbe asz-Szabah rágalmazása miatt, míg mások – köztük egykori képviselők – még ítéletre várnak.
Az új jogszabály a hagyományos médián kívül a közösségi oldalakra, blogokra és az online médiára vonatkozik. Az internetes újságok működtetése az információs minisztérium engedélyéhez van kötve. A vitatott törvény szerint az engedély nélkül működő honlapok tulajdonosaira akár 200 ezer dínáros (700 ezer dolláros) büntetést is kiszabhatnak a jelenlegi 3500 dollárral szemben.
A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi jogvédő szervezet elítélte a sajtószabadságot veszélyeztető drákói” jogszabályt, és annak elutasítására szólította fel a parlamentet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06