Fejpénz
Kuvaiti üzletember pénzéből vadásznak az újságírókra Szíriában
Egy kuvaiti üzletember 100 ezer eurónak megfelelő fejpénzt ajánlott azoknak, akik Szíriában foglyul ejtik az al-Dzsazíra vagy az al-Arabíja arab hírtelevíziók bármelyik tudósítóját.
2013.04.01 07:37MTIA Bassár el-Aszad elnök rendszerét nyíltan támogató üzletember felhívása a damaszkuszi állami televízióban hangzott el vasárnap este. A kuvaiti vállalkozó a két tévéállomás tudósítóit uszítással és ennek kapcsán azzal vádolta, hogy felelősek a két éve tartó vérontásért.
A dpa német hírügynökség beszámolójából kitűnt, hogy a szíriai polgárháború napról-napra veszélyesebb az újságírók számára. Erre utal, hogy a hét végén orvlövészek életveszélyesen megsebesítették az ARD német közszolgálati televízió Aleppóban tartózkodó veterán tudósítóját. A legfrissebb hírek szerint Jörg Ambrustert jelenleg egy török kórházban ápolják, állapota stabil.
Az ARD stábja a múlt hét eleje óta az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg által ellenőrzött területen forgatott. Az orvlövészek támadása pénteken érte őket. A tudósítón szombaton életmentő műtétet hajtottak végre, majd Törökországba szállították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


