Kis hidegháború
Az oroszok az Arab Ligát támadják Szíria miatt
Az Arab Liga a békés rendezést utasította el azzal a döntésével, hogy a mai damaszkuszi hatalom helyébe a szíriai ellenzéket ültette a szervezetben - jelentette ki az orosz külügyminiszter csütörtöki tájékoztatóján.
2013.03.29 04:43MTISzergej Lavrov azt is hozzátette: megkérdőjelezhető, hogy Lahdar Brahimi ezek után működhet-e az Arab Liga különmegbízottjaként is (vagyis nem csak az ENSZ képviseletében). Brahimit ugyanis a világszervezet és a regionális csoportosulás együttesen hatalmazta fel arra, hogy mozdítsa elő a damaszkuszi kormányzat és az ellenzék közötti párbeszédet.
Az orosz diplomácia vezetője szerint az Arab Liga elutasította a hatalom és az ellenzék tárgyalásait. Hangoztatta véleményét, miszerint "semmiféle tárgyalás nem lesz, hanem felfegyverzik azokat, akik meg akarják dönteni a rezsimet". Lavrov elmondta: Moszkva sajnálattal fogadta a szervezet csúcsértekezletén született döntéseket, amelyeket az orosz vezetés úgy értelmezett, hogy Szíria sorsát külföldön próbálják eldönteni.
A miniszter szerint a dohai értekezlet meghiúsította az eddigi erőfeszítéseket, beleértve a 2012. június 30-án Genfben elfogadott megállapodást. Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Arab Liga is részese volt a Biztonsági Tanács öt állandó tagállama, valamint Törökország, Irak, Kuvait és Katar külügyminiszterei, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője által kidolgozott és elfogadott egyezménynek, amely átmeneti kormány létesítését írta elő Szíriában, de nyitva hagyta a kérdést, mi legyen Bassár el-Aszaddal.
Az orosz külügyminiszter hozzátette: Moszkvában úgy látják, hogy a dohai csúcsértekezleten a döntéshozatalkor megsértették az eljárási szabályokat. A tanácskozás nem minden résztvevője támogatta ugyanis a határozatot, amely szerint a szíriai ellenzék foglalhatta el a damaszkuszi vezetés helyét az arab államok szervezetében. Lavrov szerint az Arab Liga alapító okirata szerint ehhez a döntéshez a tagok mindegyikének egyetértésére lett volna szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


